Nem is tudom hol kezdjem. Talán ott, hogy kemény 1 héten vagyunk túl. Múlt héten kedden, úgy ébredt, hogy elzsibbadt a lába és sántikált. Gondoltam csak nem akar oviba, így elvittem. Szóltam az óvónéniknek, hogy ha fájna a lába, telefonáljanak és rohanunk érte. Nem szóltak. Délután mikor mentem érte, már húzta a lábát és nagyon rosszul nézett ki.

Rögtön elvittük a háziorvoshoz, aki sürgősen beküldött minket a Madarászba. A sebészeti vizsgálat és az Uh után kiderült. Bal csípő izületi gyulladása van. 5mm folyadék van a csípőízületek és csont között.

Pihentetés, ágyban tartás, cataflan csepp. Ha nem kezd javulni, akkor egy hét múlva (azaz ma) le kell csapolni. Rettegtünk az elmúlt napokban. Pihenni nem nagyon akart, ha épp nem fájt neki, akkor rohant, ha fájt akkor kegyetlenül szenvedett. Húzta magát a földön a wc-re is. Minden egyes nadrágfelvételnél sikított.

Annyira megszokta, hogy sántikál, hogy kialakult egy kényzsertartás. Összecsomósodtak a combján az izmok. Kötöttek lettek az izületek. Most keresünk majd egy gyógytornászt, aki megtanítja a masszírozását, tornáztatását.

Ma voltunk vissza, sikeresen váltottunk doktornőt. Sikerült a Madarászban dolgozó, hiper szuper profi, onkológus-immonológus-belgyógyász doktornőt találnunk (anyum segítségével).

Aki mindenre kiterjedő vérvételt csináltatott, aki rögtön észrevette, hogy sápadt, vérszegény Lula. Aki az egész mai hercehurcát lerendezte nekünk 1 óra hossza alatt.

Már “csak” 3,6mm folyadék van, lassan javulgat. A héten még itthon kell lennie, aztán jövő kedden újra controll, addigra meglesz az összes véreredmény is.

5 kémcső vért vettek le, 2 helyen szúrták, egy helyen pukkant a véna. Egy hang nélkül ült apa ölében, és tűrte ezt az egész hercehurcát. Egy hős. Egy igazi hős.

(közben a szívem szakad meg érte, hogy nem tudok reggeltől estig mellette lenni, mert dolgozni kell, megviselt ez a hét mindannyiunkat, de szép lassan helyrejövünk, lelkileg-testileg)

Sírunk, nevetünk, harcolunk

Ezek a szavak, tényleg nagyon illenek erre a hetünkre. Az ovit és a mindennapokat illetően.
Túl hosszú volt a múlt heti szünet úgy tűnik. Ugyanis, nagyon nehezen megy az ovira vissza hangolódás. Sajnos a reggeleket már sírással kezdjük itthon. Óriási harcokkal, csak-csak eljutunk a kabátig. Ennek az az oka, hogy NEM akar oviba menni. Minden kifogás előjön, nem jó a nadrág, csikis a harisnya, nem elég édes a fogkrém, húzom a haját, szorít a csizma, túl rózsaszín a kabát. Ezek tényleg akkora bajok, ami miatt nem akar menni oviba. Már a kocsiban kezdi a pityergést.
Hétfő volt a legnehezebb, és a legmegrázóbb. Ennyire sírni még nem hallottam, könyörgött, kapálózott, zokogott. Muszáj volt otthagynom, Gitta néni ölben vitte be, sírás-zokogás közepette. Már az udvaron jártam, még ott is hallottam ahogy keservesen sír. Megnyugodott. Majd alvásnál ismét előjött. Nem volt hajlandó aludni. Tündi néni az ölében a folyosón járkált vele. Míg nagy nehezen, az utolsó fél órában lefeküdt az ágyába.
Tegnap ismét már reggel elkezdődött. Mire beértünk már keservesen sírt. Gitta néni ölében a másik két kis delikvens, akik szintén zokogtak. Így Lulának Orsi néni, a nagycsoportosok óvónénije jutott. Kedvesen odajött, felvette, majd megpuszilta, és azt mondta neki, ismerkedjünk drágám, jövőre az enyém leszel :) A folyosó végén vártam, míg nem kb. 5 perc utn jött Orsi néni, és megnyugtatott, szépen játszik. Alvásnál már volt egy kis pityergés, de elaludt. Szóltam Tündi néninek, hogy ültesse le uzsizni, én itt vagyok ha baj lenne, de maradjon. Szépen evett, és vidáman ugrott a nyakamba.
Ma reggel nagy napra ébredtünk, én dolgozni, Lula oviba indult. Kis pityergés után a reggeli csoportba bemenetelnél, kitört a hatalmas ordítás. Rájöttünk a problémára, nem Ica néni van reggelente, hanem Gitta néni, és ez Lulának nem tetszik. Mert neki Ica néni a kedvenc. Így már tudtuk, hogy az egész heti sírás,  ennek volt betudható, és ma este már el is mondta. Hamar megnyugodott. Szépen aludt. Szépen evett. És ma bizony, már csak 4-kor mentem érte. Épp akkor fejezték be az uzsit. Jól érezte magát. De kikötötte, holnap sem megy oviba. Én pedig “megnyugtattam”, hogy de bizony menni kell, mert anyát is várják a dolgozóba…………………………………

(nem mellesleg, hulla fáradt vagyok, fáj minden porcikám, ilyen egy 4 év utáni első munkanap)

Képes csinos

Ide a szó már kevés