/Biznisz és új szerzemények/

2010. március 29., hétfő

A hétvégénk a bizniszről szólt, ugyanis apával eldöntöttük, hogy eladjuk Lau babakocsiját,mert a mózest nem használjuk, se a hordozót már, a sport rész meg nem tetszett olyan merev volt,nem ült benne kényelmesen a kisasszony! Így felraktam az egyik adok-veszek oldalra, másnap hívtak is hogy mi merre, elmondtuk, azt mondta a nőci meggondolják, erre egy fél óra múlva csörög a telefon hogy jönnének érte! Nagyon örültünk! :) De nem gondoltunk bele, hogy a mi kis mazsolánk csak kocsiban tud elaludni, és mi van ha nem kapunk olyat amit szeretnénk! Hát ez így is lett, bejártuk az összes hétvégén is nyitva tartó boltot, de nem volt semmi! A gyerek egész hétvégén nyűglődött, engem evett a fene hogy miért voltam ilyen hülye! De ma meglett a kicsike, egyből beleszerettünk, Lau már abban durmolt ehy másfél órát most délelőtt!
Ő lett az új szolgánk:

Birtokba is vette a lelkem:



És hogy igazi vagány nagylányok legyünk, kapott egy Adidas cipőt is az új járgányhoz:





/Fél éves lett a kis mazsolánk............./

2010. március 26., péntek

Drága kicsi csillagunk fél éves lett ma 3:20kor!
Boldoggá teszed a mindennapjainkat,kis angyalkánk, nagyon imádunk! Anya&Apa
El sem hiszem,hogy repül az idő! Huncut kis mosolygombóc még mindíg, a hisztis napokat leszámítva, de ilyennek is lenni kell! Ügyesen ül egyedül, kúszik hátrafelé, felhúzza magát ha megfogjuk a kezét! Este álltalában, háton alszik el, reggelre viszont hason van a kiságy sarkában! :) Enni 5ször eszünk! Reggel 6kor tápszer, 10-11között, húsos kajcsi,ami inkább gyümölcsös legyen, mintsem zöldséges,mert azt nem szereti! :( 13-14között ismét tápszer, de ebben már van neki kakaó, ezt nagyon szereti! 17kor egy üveg HIPP-es tejbegríz, csokis, vaniliás,gyümölcsös, kekszes...ez mindegy imádja! 9kor fürdés, fél 10-10között, ismét tápszer amin elalszik a lelkem! Napközben nagyon sokat játszunk,és a jó időnek örülve csavargunk sokat!Kettő fogunk van, ami már csodaszép, és nagyokat lehet vele harapni! :) Viszont nem a felső kettő van most soron, hanem a bal alsó, örlő! Tudom hogy ez kicsit még korai, de így van egyik fele már kint van! :)
A mi fél éves huncutkánk:


A nagy könyv szerint,ilyen egy fél éves baba (hozzáteszem,mi ezen már 1-2 hónapja túl vagyunk)
Lendületben
A hathónapos kisbaba első életévének harmadik negyedéhez érkezett. Izgalmas szakasz ez, gyors növekedés és fejlődés jellemzi.
A hónap végére a kicsi már valószínűleg támaszték nélkül fog ülni. Az is lehet, hogy egyedül is képes felülni. Ahogy fejlődik az egyensúlyérzéke, kombinálni fogja az ülést más tevékenységekkel, például a játékkal.
Mostanára már valószínű, hogy kúszni is tud. Bár eleinte inkább hátrafelé halad, hamar megtanulja, hogyan változtasson a mozgásának irányán. Vannak babák, akik a kúszás előtt, után, vagy helyett más módjait találják az előre haladásnak, de olyanok is, akik soha sem kúsznak, rögtön a járással kezdik.
Ahogy a kicsi mozgékonyabb lesz, a kíváncsiság félelemmel vegyül nála. Fel akarja fedezni a szoba másik felét is, ugyanakkor nem akar eltávolodni Öntől. Előbb-utóbb legyőzi a bizonytalanságát, és nekivág, de hamar visszatér, hogy megbizonyosodjék felőle, anyu nem tűnt el.
Most már a kezét is használja, hogy utánozza a látott tevékenységeket. A következő 1-2 hónap folyamán valószínűleg határozottan a bal vagy a jobb kezét részesíti előnyben. Továbbra is egyik kezéből a másikba teszi át a tárgyakat, és mindent, ami a keze ügyébe kerül, fölemel, megráz, ledob, piszkál, tol, összenyom, elgurít vagy a földhöz vág.
Nagyon beszédes. Ha jól érzi magát, egy sor hangot hallat, a halk gügyögéstől a hangos visításig. Gyakran próbálkozik a felnőttek által kiadott hangok utánzásával, és a hangszíne alapján tanulja meg a „nem” szó jelentését.
A kicsi már tudatában van olyan dolgok folyamatos létezésének is, amelyeket nem lát éppen. Keresi a korábban elejtett tárgyakat, és már felismeri a megszokott játékát akkor is, ha annak csak egy része látszik. Hamarosan rájön arra is, hogy bár magát a játékot nem éri el, eléri a takarót, amelyen a játék van, és ha meghúzza a takarót, hozzá tud jutni a játékhoz.
Ebben a hónapban nem sokat változnak evési és alvási szokásai. Tetszik neki, hogy már nem a tenyerével, hanem az ujjaival is meg tudja fogni az étel darabkáit. Rendszeresen kínálja meg új ételekkel, és ha már nem érdeklődik, és fanyalog, eleget evett.
Kibújhat az első foga, ami általában az egyik alsó középső. A fogzás leggyakoribb jelei, ha a fülét piszkálja, nyálazik és szopja az alsó ajkát. Bár a fogzástól lehet hőemelkedése és/vagy hasmenése, vigyázzon, ne essen abba a hibába, hogy egy tényleges betegségre azt hiszi, a fogzástól vannak a tünetek.
Még mindig Ön van a kicsi életének a középpontjában. Mostanáig, ha azt mondta „mama” vagy „dada”, valószínűleg bárkihez szólt, vagy csak panaszkodott. Pár héten belül azonban megérti, hogy csak egyvalaki lehet a „mama”.
Testi fejlődés
  • Jól egyensúlyoz a fejével
  • Inkább kúszik (hasával a földön), semmint mászik
  • Négykézlábra áll, és előre-hátra ringatja magát
  • Háton is mozog, fenekét fölemeli, és leteszi
  • Kibújt egy vagy két foga
  • Egyszerre két kezében egy-egy tárgyat fog, és összeütögeti őket
  • Szájával és kezével fölfedezi a saját testét
  • A tárgyak megfogásánál használja az ujjait is
Szociális fejlődés
  • Megjelennek a humorérzék első jelei, huncutkodik
  • Ellenkezik, ha valamit nem akar megtenni
  • Ütögeti, simogatja a tükörképét
  • A hangszíne alapján megtanulja a „nem” szó jelentését
  • Kifejezi, ha szeretne bekapcsolódni a társaságba
Értelmi fejlődés
  • Nagyobb figyelem-összpontosításra képes, jobban érdeklik a részletek
  • Megérti, hogy a tárgyak nem tűnnek el, ha el vannak rejtve
  • Hangokat vagy hangsorokat utánoz
  • A leggyakrabban a „ma”, „mu”, „da”, „di”, „ba” hangkapcsolatokat mondja ki
  • Kezdi megtanulni cselekedeteinek következményeit
  • Egy kisbaba képét saját magával azonosítja, és ennek megfelelő hangokat ad ki
  • Tudja, kicsoda az a mama vagy anya, és azt is tudja, hogy belőled csak egy van
  • Felkapja a fejét, ha egy beszélgetésből kihallja a saját nevét

/Te vagy a legszebb csillag ,életem egén.................../

2010. március 16., kedd

Végre gyógyul a kis drága csillagom! Látszik rajta hogy sokkal jobban van! Annyira féltettem , minden este imádkoztam érte! Mert szerintem a gyógyszer csak mellékes dolog, a Jó Isten gyógyította meg! Jó a kedve, játszik, a köhögés már csak minimális, és a taknyolás is! Még 2 napig kapja az antibiotikumot, utána pedig megkezdünk egy normaflor kúrát! :) Otthol voltunk anyuméknál a hétvégén! Nővérem fiai asztmásak, és nekik így van inhaláló gépük, na ezt mi is kipróbáltuk, és tényleg nagyon jó, míg otthol voltunk napi 3szor meginhaláltuk! Nagyon élvezte! :) És sokat segített neki! Köszönjük szépen szépen a sok-sok kedves szót! Most már remélem visszatérhetek é is, a rendszeres blog íráshoz, de nem volt idő! Nyűgösködött Laura , és lefoglalta minden erőmet!
A hétvégén már jó hangulatban volt, fényképeztem is sokat! :)




"Egy anya szeretete olyan,mint egy kör. Nincs kezdete és nincs vége. Állandóan körbejár,és mindenkit megérint aki kapcsolatba kerül vele. Elborít, mint a reggeli pára, melegít mint a déli nap és ugy takar be mint a csillagos éj."

???

2010. március 11., csütörtök

Ilyen még soha nem fordult elő velem! Nem tudok címet adni a bejegyzésemnek! :( Mert ha megpróbálnám,nagy valószínűséggel, hosszabb lenne maga a cím mint a post!
Visszaestünk! Laura ismét beteg, vagyis még mindig! Berekedt, tegnap este szinte már nem is volt hangja! Majd' 3 hete húzódik ez a fránya valami! Szegénykémet megviseli, nem tud rendesen aludni! Ma is 5 óta ébren van! Most aludt 20 kemény percet! Kaptunk végre gyógyszert (antibiotikum) Klacid Baby-t és Amboroxol szirupot . Remélem nagyon de nagyon , hogy végre a végére jutunk ennek a kálváriának! Sajnálom! Borzasztóan! Nevetne és nincs hangja! Megszakad a szívem érte! :(
Én sem vagyok fényesen! Tegnap előtt, visszatért a magas vérnyomásom, ami terhesség alatt volt! Nagyon szarul voltam! Most ismét szedhetem a Dopegyt-et! :(
És végül! Hó-hó-hó és hó! Mindenütt! Elegem van a télből, ebből a hülye depressziós, időből! Kikészít idegileg! Nem is kicsit! nem lehet kimozdulni a lakásból! Mert vagy a szél kapja fel a babakocsit vagy nem lehet tolni a hó miatt! Eléééééég volt! Ez nagyon nem az én hetem! :( 


/Felső légúti megbetegedés/Aktuális/

2010. március 9., kedd

A felső légutakba könnyen bejutnak és felszaporodnak a különböző kórokozók, ami nem meglepő, ha számot vetünk azzal is, hogy a nyálkahártyáknak, orrüregnek pont az a feladata, hogy megszűrje, megtisztítsa a levegőt, ami végül bebocsáttatást nyer.
A kisgyermekkor visszatérő, sok kellemetlenséget okozó megbetegedései leggyakrabban a légutakat érintik. Ezen betegségek tünetei sok szempontból nagyon hasonlóak, de lefolyásuk, gyógymódjuk, szövődményeik nagyon eltérőek lehetnek. Bizonyára már sokszor hallották azt a diagnózist gyermekorvosuktól, hogy a kicsinek vírusfertőzése, grippéje van. Ezalatt az orvosok egy többnyire banális, szokványos vírus okozta felső-légúti gyulladást értenek, mely jó esetben egy-két hét alatt meggyógyul. A háttérben azonban rendkívül sokféle kórokozó - és nem csak vírus - állhat, mely a betegség kezdetén teljesen azonos módon fellépő tüneteket okoz. Melyek ezek közül a leggyakoribbak?

Rhinovírus
Itt van mindjárt a nátha, melyet leggyakrabban a rhinovírus és a coronavírus ("nátha-vírusok") okoznak. Ezek a kórokozók fő támadási pontjuknak az orrnyálkahártyát választják, de a torokban is okozhatnak enyhébb gyulladást. Sajnos ennek a két fajtának számos "alfaja", orvosi nyelven szólva rengeteg szerotípusa létezik, ami azt jelenti, hogy hiába betegszünk meg az egyiktől, és hiába alakul ki ez ellen az egy ellen specifikus immunitásunk, a többiekkel szemben védtelenek maradunk. Ez a sokféleség a felső-légúti betegségek kórokozóit nagy százalékban jellemzik. Az egyikkel történt találkozás-betegség alkalmával az immunrendszerben úgynevezett "emlékezősejtek" alakulnak ki, amelyek az adott kórokozóra vonatkozó információkat tárolják.

Ha ugyanazzal a vírussal, vagy baktériummal találkozunk, már ismerős lesz szervezetünk számára, és a védekezés olyan gyors, hogy betegség sokszor már nem jön létre. Ez történik például a fertőző gyermekbetegségek esetén, amelyet életünkben csak egyszer kaphatunk el. De a légutak kórokozói sokkal variábilisabbak, vagyis például egy gyermekközösségben, ahol ugyanannak a kórokozónak többféle szerotípusát hordozzák a gyerekek, gyakran előfordul, hogy egyiket a másik után kapja el gyermekünk, pedig azt várnánk, hogy immunissá tette a lezajlott fertőzés.

Mit jelent az, ha megfázunk?

A megfázás még nem betegség, de a lehűlt szervezet immunrendszere védtelenebbé válik a télen, koratavasszal a környezetünkben szinte hemzsegő kórokozókkal szemben. Többnyire megússzuk egy kis náthával, de a probléma lehet komolyabb is. A légutak következő állomása a torok, pontosabban a garat. Itt sok apró nyirokszervecske helyezkedik el, nemcsak a mandulák. Egyszerű esetben csak a garat hátsó falán alakul ki a gyulladás, amit kaparó érzés jelez a torokban, kisebb láz, rossz közérzet jelentkezhet. Jellegzetes garatgyulladást, kötőhártya-gyulladást

Nehezebb a helyzet a kisgyermekek esetében, különösen azoknál, akiknél nagyobb orrmandula (adenoid) található. Az adenoid gyulladása komolyabb gondokat jelenthet, részben, mert többnyire visszatérően jelentkezik, részben a nyirokszerv helyzete miatt. Ugyanis ez a hátsó garatfalon éppen ott található, ahol a középfülből a garatba vezető fülkürtök nyílnak. A duzzadt, és a normálisnál egyébként is nagyobb orrmandula ilyenkor szinte teljesen elzárja a kimeneti nyílást, és így a középfülben, a dobüregben a levegő felszívódik, sőt a fülkürtön át a gyulladás átterjedhet a középfülre. A középfül-gyulladás egyébként sajnos a kisgyermekkori felső-légúti betegségek leggyakoribb szövődménye. Ennek az az oka, hogy a kisgyermek még nem tud jól orrot fújni, esetleg az orrcseppeket sem használják előírásszerűen, és így az anatómiailag rövidebb, tágabb fülkürtön keresztül a kórokozók a pangó váladékkal fölvándorolnak a dobüregbe. Ezért a gyermekkorban minden nátha, torokgyulladás és egyéb hurutos megbetegedésnél az első, amire fontos figyelmet szentelniük a szülőknek, az az orrfújás megtanítása, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az orrszívás és az orrcsepp, nagyobbaknál orrspray helyes használata.
és lázat okoz egy adenovírus nevű kórokozó, mely főleg nyáron a zárt gyermekközösségben, esetleg uszodába járóknál lép fel. Gyógyulása szintén spontán várható.
Ugyancsak ebből a problémából adódhat egy másik szövődmény is, az orrmelléküregek gyulladása. Kisgyermekkorban ezek még sokkal fejletlenebbek, mint később, ezért ez a kórkép inkább a nagyobb gyermekeknél lép fel. Nehezen gyógyuló, sokszor szükségessé válik a fül-orr-gégész szakorvos beavatkozása, amely általában lázzal, elesettséggel és igen erős fejfájással jár. A fájdalom helye sokszor az arc két oldala, vagy a homlok, és a testhelyzet változtatásával enyhül, vagy fokozódik. Gennyes orrfolyás többnyire látható, de sokszor már nem annyira kifejezett, mint egy náthánál. Az orrmelléküregek gyulladása kisgyermekkorban súlyos formában nyilvánulhat meg, amikor az ún. ethmoid sejt gennyes gyulladása alakul ki. Ez jellegzetes duzzanatot és pírt okoz a belső szemzugnál, és azonnali orvosi ellátást igényel. Ezeknél a szövődményeknél már minden esetben bakteriális felülfertőződésről van szó.

A torokban találhatók a garatmandulák is, amelyek gyulladása az esetek többségében bakteriális eredetű, de vírusos is lehet. A gennyes mandulagyulladás többnyire magas lázzal, elesett állapottal, kellemetlen szájszaggal jár, kisebb gyerekeknél sokszor hányás, hasi fájdalom is jelentkezhet, ami akár kisebb-nagyobb mértékű kiszáradáshoz is vezethet. A mandulák duzzadtak, gyulladásban vannak, és felszínükön sárgás genny látható.

Amikor háziorvosunk azt mondja, a gyermeknek valamilyen vírusfertőzése van, akkor arra a közel 20 féle vírusra, és annak számtalan alfajára gondol, ami ezeket a gyakori megbetegedéseket okozza. Ilyen esetekben antibiotikumot az első vizitnél még általában nem javasol. Gondolni kell azonban arra, hogy sajnos nem kis százalékban ezen vírusfertőzések nem zajlanak le a szokványos módon, hanem elhúzódóvá válnak, az immunrendszert kimerítik, és létrejöhetnek a szövődmények, melyek az esetek döntő többségében már a bakteriális felülfertőződés eredményei. Ilyen a középfülgyulladás, a tüdőgyulladás, az arcüreggyulladás. Ilyenkor feltétlenül antibiotikus terápiára van szükség.

Mi vezet azonban oda, hogy szövődmények alakuljanak ki?

Leegyszerűsítve ennek három fő oka lehet. Az egyik, ha a szervezet saját védekezését nem segítjük elő, sőt éppenséggel gátoljuk (pl. ágynyugalom hiánya, szükséges gyógyszerek be nem vétele, a már fentebb említett orrcsepp, orrszívás hanyagolása), illetve, ha a szervezetet ismételt fertőzésveszélynek tesszük ki, immár egy sokkal rosszabb immunállapotban (pl. a közösségbe történő visszahelyezés a teljes gyógyulás előtt, túl sokan látogatják a kis beteget, akár betegen is stb.). S természetesen van egy rajtunk kívül álló tényező is, maga a kórokozó, annak jellegzetességei, agresszivitása. Például nem mindegy, hogy milyen környezetből származik. Egy szokványos óvodai baktériumtörzs, vagy vírus az esetek zömében enyhe, vagy középsúlyos fertőzést okoz. Ezzel szemben az ún. kórházi törzsek, melyek ellenállnak az alkalmazott antibiotikumoknak, fertőtlenítései eljárásoknak, sajnos sokkal nehezebben gyógyíthatók, és súlyosabb betegséget okoznak. Ezért van az, hogy a tartósan kórházban fekvő gyerekek ki vannak téve ezeknek a fertőző ágenseknek, és bár meggyógyultak abból a betegségből, amivel a kórházba bekerültek, de közben egy másikat kaptak el.

Végezetül néhány szót az influenza és az egyéb légúti vírusbetegségek közti hasonlóságokról és különbségekről.

Gyermekkorban a "klasszikus" influenzavírus mellett több olyan kórokozó van, amely a gyakorlatilag teljesen hasonló influenzaszerű megbetegedést okozza. Általában egyébként ez utóbbi jóval gyakoribb. Az influenzavírusnak szintén többféle formája van, ráadásul igen változékony kórokozóval van dolgunk, amely időről időre a specifikus jellemzőit változtatja, ezért elképzelhető, hogy egy járványos időszakon belül két alkalommal is elkapjuk a fertőzést.

Az influenzára általánosságban az mondható el, hogy tünetei változatosabbak, mint a légút vírusfertőzéseké, bár a vezető tünetek a légútiak. Többnyire hidegrázással, izomfájdalmakkal, magas, az első 1-2 napban nagyon nehezen csillapítható lázzal jár és rossz közérzettel. A láz a gyógyszerekre sokszor nehezen megy le, ezért tanácsos a fizikális lázcsillapítás (hűtőfürdő, hűtőborogatás) alkalmazása is. Általában elfogadható az, ha az első két napban nem vihető a testhőmérséklet 37.5 - 38 fok alá. A hurutos tünetek kevésbé jellemzőek, inkább a betegség 3.-4. napján alakulnak ki, de akár hiányozhatnak is. Sokszor a gyomor-bélrendszer betegszik meg. Hányás, hasmenés, étvágytalanság, hasi fájdalom jelentkezhet. A beteg elesett, fáradt, fejét fájlalja, sokszor kerüli az erős fényt, esetleg vérbő a kötőhártyája, sokszor jelentkezik száraz, kínzó köhögés. Ez a köhögés igen elhúzódó lehet, sokszor hetekig eltart, és gyakran az éjszakai pihenésében is zavarja a beteget.

Itt ejtenék néhány szót a különböző köhögéscsillapítók és a ma már igen sokféle recept nélkül is kapható köptető, váladékoldó gyógyszer alkalmazásáról. Fontos tudni, hogy a köhögés csillapítása önmagában csak bizonyos esetekben (pl. ha az éjszakai nyugalmában is zavarja a beteget) jön szóba. Egyébként a váladékoldók, köptetők javasolhatók, hiszen a célunk, hogy a gyulladás során képződő váladék eltávozzon, és hogy megakadályozzuk ezzel a betegségnek az alsóbb légutakba való terjedését. A köptetők adása bizonyos odafigyelést igényel. Vannak, amelyek bizonyos lázcsillapítókkal nem adhatók együtt, csak néhány óra különbséggel, mert egymás hatását gyengítik. Viszonylag nagy eltérések vannak az emberek egyéni érzékenységében. Vannak, akiknél erős köhögést provokálhat ugyanaz az adag, ami másoknál kedvező hatású. Ennek elkerülésére tanácsos az egyénre szabott adagolás, és az éjszakai nyugalom biztosítására javasolt, hogy a napi utolsó adagot legkésőbb délután 5 óra tájban vegye be a beteg.
Az influenza szokványos felső-légúti vírusfertőzéseknél nehezebben gyógyul, általában két hétig is eltarthat a teljes felépülés.
De igazából mit is jelent a "teljes" felépülés, hiszen minden gyakorló szülő ismeri azt az állapotot, amikor a gyerek otthon már a házat is szétszedte, olyan jól volt, és mégis az óvodából két nap múlva újra lázasan jött haza. Tudom, a mostani idők sajnos nem kedveznek a betegségeknek, nem adnak rá elég időt, sem a felnőtteknek, sem a gyerekeknek, hogy otthon maradhassanak, teljesen meggyógyulhassanak. Pedig valójában a gyógyulás a teljes szöveti, sejt-szintű restaurációt jelenti, és ez sajnos több hetet vesz igénybe. Arról van ugyanis szó, hogy a légutakat borító nyálkahártya sejtjei jellegzetes, ún. csillószőrös sejtek. Ezek az ici-pici csillók mozgásukkal elősegítik a belélegzett levegőben található szennyeződések, közvetve a kórokozók eltávolítását. Ugyancsak ezek a felszínen lévő sejtek jelentik a szervezet egyik első védelmi vonalát, mely a bejutott kórokozókat hivatott ott helyben megsemmisíteni. Már egyetlen gyulladásos megbetegedés során is ezen sejtek milliói mennek tönkre, és képtelenné válnak élettani feladataik ellátására. Amíg ezek a sejtek, illetve ezek jelentős része nem regenerálódik, a szervezetünk kevésbé védett az új kórokozó ágensekkel szemben. Tulajdonképpen a sokat emlegetett lábadozás időszaka ezt a teljes regenerációt szolgálná.
Mindenesetre egy dolog biztos. Ahogy az első melegebb tavaszi napsugarak megjelennek, és megszűnik a nyirkos, szeles idő, úgy múlnak el a hurutos betegségek, szűnik az orrfolyás és a köhögés, meggyógyul a torok, a fül, és végre mindannyian újra egészséges, bár kissé megviselt embernek érezhetjük magunkat.

/Fogzásról.....az okosok szerint/

A cikk általánosságban ír, élő példa rá Laura! 4 hónaposan 1 foga volt, 5 hónaposan kint a második is alul! És nagyon úgy tűnik,még be sem fogjuk tölteni a 6. hónapot megint lesz 2 felül)
Körülbelül 6 hónapos korban bújnak ki a baba első tejfogai, s nagyjából 2 és fél éves korra mind a 20 fog előbújik. A fogak megjelenési időpontja széles határok között változik, néha már az újszülött metszőfoggal születik, másrészt sok egészséges csecsemőnél csak 10 hónapos korban bújnak ki az első fogak. Olyan is előfordul, hogy egy éves korban jön az első metszőfog, noha a baba teljesen egészséges, és a későbbi megfigyelések szerint a maradandó fogak is jól fejlettek és egészségesek lesznek. A fogzási időpontok variációinak általában nincs nagyobb klinikai jelentősége.

Ínygyulladás

A fogzás idején, természetesen azzal kapcsolatban, ínygyulladás is előfordulhat. Az íny kiszáradhat, és ezt a foghús szélén vérzés követheti. Az íny több napon át, fogkefével végzett finom dörzsölése általában néhány napon belül megszünteti a gyulladást. Az egyetlen fogzással kapcsolatos probléma, amelynek hosszan tartó következménye is lehet, az az, hogy az egyes fogak nem a megfelelő helyen nőnek a fogsorívben. Ilyen esetben nem alakulhat ki normálisan tapadó fogíny és a későbbiekben a gyermek kezelésre szorul.
Fogínygyulladás létrejöhet a kisdednél akkor is, amikor már teljes a fogsora. A szájhigiéne hiányának következtében nagy számú baktérium telepszik meg, foglepedék képződik a fognyak környékén és a fogíny vonalában, melyet, ha nem távolítunk, akkor az a foghús gyulladását, kivörösödését és gyulladását válthatja ki. Előfordulhat spontán fogínyvérzés és a kellemetlen szájszag is. Ezek a klinikai jelek súlyosságukat tekintve különbözőek lehetnek.

Az ínygyulladás lehet helyi vagy általános, az egész foghúsra kiterjedő, mely megfelelő szájhigiéne alkalmazásával rendesen gyógyul. Ha a fogínygyulladás gondos szájhigiénével mégsem gyógyítható, más betegségek jelentére is gondolnunk kell, és feltétlenül forduljunk orvoshoz.

/Rafinéria.........avagy,már egy 5 hónapos is tudja mitől döglik a légy/

2010. március 5., péntek

Elrontottuk!
A tudatos nevelés itt csődöt mondani látszik! Egy betegség, egy kórház mindent felborít, de hogy ennyire,az az én virág lelkemnek sok! Olyan szépen indult minden, eldöntöttük,hogy a gyereknek azért van külön ágya,(külön szobája is, de az nem tudom mikor lesz birtokba véve)hogy abban aludjon! És abban is aludt, egészen két héttel ezelőttig! Mikor ugyanis megbetegedett a lelkem! Úgy gondoltuk apával, hogy attól még nem szokik oda közénk, hogy ha 2-3 napot velünk alszik, az én lelkem is nyugodtabban volt, hogy hallom minden szuszogását, és a kisasszony is jobban gyógyul,majd ha érzi a közelségünket! Igen ám, de kórházba kerültünk, mikor haza jöttünk, akkor végképp azt gondoltuk, hogy velünk kell hogy aludjon,mert ki kell hevernie a kórház okozta sokkokat! És innentől már nem volt visszaút,este elaludt,beraktuk az ágyikójába,és folyamatosan felébredt 1-3 között, bámult nagy szemekkel, hogy hééééé azonnal kivenni, veletek akarok aludni! És nem volt hajlandó semmilyen módszerrel visszaaludni! Átvettük!Na köztünk mint akit agyonvertek rögtön elaludt! Apa kidögölve,mert mégsem úgy alszik az ember ha ott a gyerek, én szintúgy! Tegnapelőtt besokalltam,mert ugyebár már betegségnek nyoma sincs Hála Istennek! Akkor szépen visszaszokunk a kiságyba! Erre nem tudom a gyerek megijedt-e,vagy mi, de csak fél 6kor kelt fel, akkor kajázni, és akkor apa betette maga mellé! Ma reggel is 5 kor kelt , 6ig elkuruttyolt magának az ágyában, evett, fél 7kor került közénk! Nagyon büszke vagyok rá! :) Nem kellett semmi féle drasztikus módszerhez nyúlnom! És szép lassan a reggeli közénk költözésről is le fog szokni! Remélem! Ez felettébb nem zavar annyira, mivel ekkora már kipiheni magát az ember, és apa úgy is fél 8kor már ébred! tehát egy kis reggeli együttszunyálásnak remélem nem lesz semmi hátulütője! :)

/KÉPtelenség.................../

2010. március 4., csütörtök

Katám, most nem írok,csak képeket hozok a kedvedért! :)


/Életjel................/

2010. március 2., kedd

Voltunk vissza a doktor nénihez! Szépen javul Lau,már csak köhög, igaz azt rendesen, de legalább így kitisztul a kis légcsöve! Visszatért az étvágyunk, szerencsére! Védőnéni mondta hogy most már ehetünk húsos dolgokat is, ma meg is evett a lelkem, egy fél üveg, csirkehús-sütőtököt! :) Az éjszakák borzalmasak, mivel ilyenkor lerakódik a sok gusztustalanság, éjjel 3-4 szer szívom az orrát, meg rátörnek ilyen köhögő görcsök, ezt leszámítva jó kedvű, és napról napra jobban van! Hála Istennek! Megvolt a mérés is, a gyermekem írtózatos tempóban nő, naív anya megint azt hitte, hogy fogyott a betegség miatt a gyerek, erre hízik! Egy hete mikor a korházban voltunk,mértek a doktor nénik, 6900grammot, tegnap pedig a védő néni, 7050grammot, egy hét alatt 150grammot hízott betegen, mi lett volna ha még van is étvágya! :) :) Centiben úgy állunk, hogy egy hónapja volt 66cm, tegnapi mérés szerint pedig 70!!!!!!!! cm! 4cm-t nőttünk egy hónap alatt. És csodálkozom, hogy nem jók már rá a 68 -as ruhák, mondjuk már így is valamiből a 6-9 hónaposat hordjuk! Ennek örömére ma elmegyünk vásárolni, és megvesszük a gyerek ülést a drágánknak,mert a gyerek feszül meg már a hordozóban, mivel őfelsége nem lát ki az autóból! :)
Köszönjük szépen a rengeteg kedves kommentet,tényleg nagyon jól estek, és ti tartottátok bennem a lelket! Millió puszi és ölelés érte!
Rólunk: apa és én is hasmenéstől szenvedünk! Apa kb. 1 hete, én meg már egy jó hónapja! Szerintetek nekem lehet az újfajta fogamzásgátló gyógyszertől???? Vagy megint a gyomor fekélyem van kiújulóban!??????? Apa szerintem elrontotta a gyomrát,mert ő már jobban van! De én olyan vagyok mint a mosott kaki! :(
 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS