Bepótolós.......

2014. december 30., kedd

Most aztán tényleg nem közhely, hogy rohan az idő. Azt sem tudom mivel kezdjem ezt a "bepótolós" bejegyzést.
Már a karácsonyon is túl vagyunk, volt mikulás, volt doki, Uh és miegymás.

Ami talán a legfontosabb, nem vagyunk betegek, békében, csodásan telt az ünnep. Csodálatos karácsonyi ajándékot kaptunk a jó Istentől, egy egészséges KISFIÚ tesót.
Vagyis úgy néz ki, hogy öcsike érkezik hozzánk. 23-án ugyanis megvolt a kombinált teszt, ahol ugye a Down és Edwards kórra szürnek. Vérvétel és nagy-genetikai UH.
Gumimaci bújkált, nem nagyon volt elemében, de így is sikerült lemérni, minden rendben vele, tarkóredő tökéletes és orrcsont is látszik. :)
Doktornéni szerint 80%, hogy kisfiú.... ♥ Meglepődtem, mert én szinte biztosra éreztem, hogy Emili zoé lakik a pocakban, és most olyan furi, de nincs fiú név, ami tetszene.
Át kell programozni az agyamat, hogy FIAM fog születni.
Persze a család többi tagja, biztos volt a tesó neme ügyében, így őket nem érte meglepetés. :)

Ugyan ezen a napon megvolt a 7 kémcsöves nagy vérvétel is, annak az eredménynek is a birtokában vagyok már. Januárban még egy gyors fogorvosi vizsgálat, aztán védőnő és doki.........

Ma már a 13. héten is túl vagyunk, és mondjátok nekem, hogy nem repül az idő. Pocak még nem kivehető, amúgy is volt egy "kis" pocakom, de szerencse a fogyásnak, nagyon jól érzem magam, a vérnyomásom, is tökéletes, gyógyszer nélkül. A hányás is megszűnt, néha egy-egy öklendezés émelygés még befut, de már túlélem.
Enni eszegetek, hús és kenyeret nem, egyáltalán. Egyszerűen nem tudom a számba venni, meg tudnék halni, már a gondolattól is. Minden mást igen, egyik nap jobban, másik nap kevésbé.
Szóval így a 13. héten  hízás 0 kg.

Aztán Lauráról is kellene írnom, de most ennek is örülök, hogy ennyi idevésődött. Talán legközelebb, az nem tudom mikor lesz :)

Kedvenc:


Szétcsúszva

2014. december 4., csütörtök

Nem kicsit.
Rosszullét, hányás, fogyás, gyengeség, álomkór.......... ezek így szépen sorban, felváltva, együtt, külön-külön, de jelen vannak.
Azt hiszem sosem lesz vége, pedig akárhogy is számolok, még a legjobb esetben is 3 hétig tartani fog.

Egyébként jól vagyunk, növöget a kis babszem, a nagytesó izgatott, mikor lesz már itt köztünk, minden este erről témázgatunk. Most várjuk a Mikulást, és agyban készülünk a karácsonyra. Csak agyban, mert erőm, energiám és kedvem most valahogy nincs hozzá. Remélem változni fog. Tavaly ilyenkor már pompázott a lakás a díszektől, volt egy adag mézeskalács is sütve, sőt adventi koszorúnk is volt. most semmi sincs :(

Ma sikerült a Magzati Diagnosztikai Központba időpontot kérni, dec. 23-án megyünk a kombinált tesztre. Mehetnék a kórházba is, de mivel ott ismerem a várakozási időt, és a szonográfusok alaposságát, inkább fizetek. Amúgy is, ezekkel a rosszullétekkel ha addig megmaradnak, biztos nem bírok 2 órát ott várakozni. 
Remélem minden rendben lesz.

A védőnőt viszont nem tudom elérni október eleje óta, akkor kellett volna vinnem Laurát az 5 éves státuszra, napi szinten hívogattam a tanácsadót, a mobilszámát. Új, még sosem találkoztunk, máshoz kerültünk. Aztán mikor pozi lett a tesztem feladtam a státuszra való időpontkérést, majd gondoltam most elérem és egycsapásra elintézzük. Másfél hete hívogatom naponta...........Jó aláírom, újítják a rendelőt, de akkor is......ezért úgy döntöttem befejeztem a hívogatást. Hétfőn időpont nélkül 4-re betoppanok, aztán csak szóljon egy rossz szót. 
Ma kicsit jobb, nincs olyan erős émelygés, leányzó itthon, "takonykór", holnap 9-kor megy a Mikulás az oviba, be kellene vinnem a "bulira", remélem sikerül, és nem lesz róka koma.

Haladunk

2014. november 16., vasárnap

Rettentő másfél hét van mögöttem, megsaccolni sem tudom, hogy mennyi még előttem.
Reggeltől estig hányás-Rosszullét-émelygés.
Eleinte a joghurt és a hideg tejföl megmaradt bennem, talán másfél napig. Utána próbálkoztam a levessel,az is ideig óráig jó volt. De kb . 4-5 napja, csak kifli tea de az is kijön, nem mind, de sokat hányok.
Majdnem 6kg-val vagyok kevesebb, mint a pozitív tesztemkor. Nem meglepő, Lulával is így volt, csak átélni nagyon kemény.
Csak alszom, fekszek, hányok....semmit sem tudok csinálni, annyira nincs erőm, hogy a mosógépet kipakoljam. Remélem már nem sok van, mert kezd az erőm nagyon elfogyni .

Pénteken volt UH, 4mm-es dobogó szívű kis "paca" van a pocakban. <3 Megnyugodtam, innentől már minden rendben kell, hogy legyen. Decemberben már a 12 hetes Uh-ra megyünk :)

Aki pocakot vár azt el kell keserítsem :( Az első a mai........

Az első UH 5+4 hét

2014. november 5., szerda

Megérkeztünk a dokitól.
Minden rendben van, jó helyen van, petezsák látható, szikhólyag sejthető.

Viszont van egy kis újdonság. Én leblokkoltam, szétcsúsztam, és most szaranyának érzem magam, mert nem repesek a boldogságtól, hanem kételyek és félelem van bennem.

Mióta hazaértünk hol bőgök, hol nevetek azon, hogy bőgök.

Szóval a leletemen ez áll:
"Uterusban egy petezsák látható, átmérője 12mm, szikhólyag sejthető, a petezsák mellett másik, petezsáknak imponáló képlet ábrázolódik, átmérője 8mm."

2 hét múlva kell újra mennem Uh-ra, és ha akkor 2 szívhang lesz, akkor bizony egy csapásra nagycsalád leszünk.

Felfoghatatlan. 

2 hét idegbaj jön most.

Aztán ha tényleg ketten vannak, öröm és boldogság, és persze fejtörés jön majd, hogy mi hogy lesz.

............de addig is, idegbaj, és félelem.

Akkor kezdjük a számolgatást :)

2014. november 2., vasárnap

Még nagyon az elején vagyunk, de olyan jó kimondani 5 hetes "terhes" (nem szeretem a terhes szót, inkább pocakos, vagy állapotos) vagyok.
Kezdődnek lassan azok a bizonyos tünetek.
Ma és tegnap sajnos már hánytam, Lauránál 7-8. héten kezdődött, de akkor rögtön az egésznapos hányással, émelygéssel. Most viszont csak 1-2 szag ami kikészít, és akkor bizony jön a róka koma. Egyébként is könnyen hányok.
Tegnap az öblítő volt ami kiverte a biztosítékot, ma 2 szer sikerült, reggel megcsapott a szomszédból a pörkölt szag, rohantam a kétbetűsre. Délután anyuméknál mentünk, és valaki a házban kolbászt sütött, még a lakásba szinte be sem értünk, már rohantam a wc-re.
Azóta jól vagyok.

Aggódás is van ezerrel, görcsölgetek, hol jobban, hol kevésbé. A hasam alul, néha érdekesen tud fájni, nem emlékszem, hogy Laurával volt-e így, de biztosan.
Dokihoz még nem megyek csak a jövő héten pénteken, vagy utána hétfőn, feleslegesen nem vizsgálgat Ő is ezt mondta, és én sem megyek szívesen még ilyen korán.
Napi egy tabletta Magne B6-al próbáljuk a görcsöket csillapítani, és szedem a Femibion800-at kétnaponta, plusz még egy héten kétszer külön folsavat.
Remélem minden rendben lesz és ezeg a görcsök is elmúlnak idővel.

Ma készítettem egy "pocak" fotót, csak hogy legyen kiindulási alap. Na jó ezen is van már hasam, de ez még nem azért van, alapból pocakosabb típus vagyok :D :D
Szóval innen indulunk......

Izgalmas hónapok következnek. :)

Mondanivalóm van.............

2014. október 26., vasárnap

Hosszú hosszú hónapok után, végre sikerült.
Kistesó érkezik hozzánk.
Még nagyon friss a hír, alig hogy megszáradt a tesztem :)

Öröm, izgalom és aggódás van most bennem ♥
Kérlek drukkoljatok nekünk, hogy minden rendben legyen.

Nem vagyok babonás, így örömmel osztom meg veletek is ezt a hírt :)

Végre.......

2014. október 14., kedd

Hosszú hetek, hónapo állnak mögöttünk. Nem egy őszhajszál és sorolhatnám, de végre...............
Alakul.
Ilyen volt, ilyen lett fotók következnek :) (katt. a képre, úgy nagyobb)





Nincs megállás, még 2 szoba, a közlekedő és egy pár apróság felújításra vár.

Kezelhetetlen

2014. október 6., hétfő

Feladom................
Szaranyaság-Én 1-0

Nem tudom, mit és hol rontottunk ennyire el. De azt kell mondanom írnom, csődöt mondtunk. Hiszti hegyek, reggel, délután és este.
Csapkod, vergődik, visszabeszél, nem hall meg semmit...........és még tetőzi is a szájhuzogatással.
Ilyen gyerekkel én még nem találkoztam. De komolyan.
Az oviban áradoznak róla, okos, szófogadó, segítőkész, ügyes, rendben tartja a dolgait.
Itthon......cipő a nappali közepén, fürdés este másfél órás hiszti árán, fésülködés reggel szintén. Mindegyik nadrág, "csiki"-szúr-szorít és a legújabb - RÁZ. A legnagyobb gond itt az, hogy sírva, zokogva, ordítva (hisztizve, mert könny nincs persze).
Egy két reggelen még beleférne, de már 2 hete egyhuzamban, kiborító!!!!!!!!!!!!
Szép szó, semmit nem ér, fenyegetés, semmit nem ér, kiabálás, semmit nem ér...............ismét szépen, simogatva, cirógatva mégjobban csinálja.
Feladtam, ma reggel FELADTAM...................
Öltözz egyedül, szedd össze amit vinni szeretnél magaddal, fésülködj meg, vedd a mellényt, húzzad a cipőt, és menjél apával..................megcsinálta igaz sírással, hisztivel, csapkodással.
Ma reggel szaranya voltam, nem mentem, nem segítettem, de az én idegrendszerem is véges.......búcsúzóul hozzámvágta, hogy Ő mamáéknál költözik, én meg vissza, hogy akkor mire hazajön összepakolok neki.
Szaranya vagyok, tudom, de ma volt a cérna legutolsó kicsinyke kis szálacskája......................

Persze hív az apja, beértek az ovi ajtón, angyalmód ON, és gond egy szál se..........2 perc alatt EGYEDÜL átöltözött..........ÖSSZEHAJTOTTA EGYEDÜL a ruháit, mosdó, és már bent is volt a csoportszobában angyali vigyorral a képén.

Ott angyal, nem szól vissza, nem áll ki magáért, mindent 100%-ig úgy ahogy kell, itthon dühöng. Tudom-tudom valahol ki kell adnia magából, fene se bánná, ha ovi után lógna még a csilláron is vagy épp az összes játékja a nappali közepén lenne egy kupacban, és még tejszínhabot is nyomna rá. De ez a visszaduma, és te agy a hibás, miattad van, ne szólj hozzám, elköltözök téma nem buli.
Csak egyszer mennék be úgy az oviba hogy azzal fogadnak, hogy rá kellett szólni mert nem ült szépen, vagy beszélgetett evés közben, vagy nem pakolta el a játékait.
Talán megnyugtatna, hogy jól van na hát gyerek basszus, itthon is rossz, akaratos, hisztis, de az oviban sem angyal.
De nem, ott ő bizonyítani akar, nagyon nagy a megfelelési kényszer az óvónénik felé, pedig nem várják el, hogy kisangyal legyen. De mit szólna óvónéni ha Ő rossz lenne, vagy nem viselkdne jól...........
Hogy anya-apa mit szól az meg már kit érdekel, nekik ez a dolguk, elviselni..............

Szóval szaranyaság-én 1-0

5 éves

2014. szeptember 26., péntek





Ez legszebb emlékem, születésed perce 
Zajló életemnek Te lettél értelme 
Engem szeret Isten, Rám bízta életed 
Szívem-lelkem te vagy ebben biztos lehetsz 
Rám mindig számíthatsz engem megkereshetsz 
Tőlem biztatást kapsz lelki küzdelmekhez 
Ennyi a köszöntőm, itt abba is hagyom 
Kislányom, kívánom, légy boldog, nagyon! ♥

Az első

2014. szeptember 19., péntek

........ovis hét is letelt.Büszke vagyok, nem kicsit. Igazi 5 éves nagylányként viselkedik. Reggelente nincs hiszti, nincs eztnemakarom-nemveszemfel-nemezkel szitu.
Ébredés, mosoly, gyors öltözködés, majd a reggeli gabonapehely (el nem múlhat reggel nélküle).
Cipőhúzás, indulás.
Éneklés az autóban.
Mikor megérkezünk verseny az udvaron át az ajtóig, majd a lépcsőn szépen lassan közlekedés, mert a szabály az szabály, a lépcsőn óvatosan közlekedünk.
Elolvassuk a napi menüt, majd kijelenti, hogy épp jó agy rossz-e a menüsor.
Gyors átöltözés, mosdó (addig van 5percem beszélgetni).
Majd gyors és egyáltalán nem könnyes búcsú, és már nem is látom, mert boldogsággal repül be a barátok közé. :)

A sok újdonság ezt váltja ki belőle. Büszke arra, hogy Ő már nem kiscsoportos. A csoportszobájuk be van galériázva, tavaly még nem mehettek fel, csak idén. Szabályok keretein belül, fent csak "olvasni" vagy beszélgetni lehet, ülve, kihajolni TILOS! :)
Aztán a torna óra, elsejétől járnak majd az ovi melletti Halassy Sportcsarnokba. Tornazsák és tornadressz.......alig várja hogy megvegyük.
Szintén elsejétől kezdődnek a napközbeni foglalkozások, környezetismeret, matek........izgalommal várja.

Végül a délutáni ovis programokból nem választottunk, és nem csak mi tettünk így, talán 1-2 gyerek iratkozoot be valamelyikre. Mindenki magának oldja meg.
Persze mi is. Hála apukámnak. Ő ugyanis a Fradi Népligeti sportcsarnokjában dolgozik, így oda fogjuk hordani Laurát szintén elsejétől, ritmikus gimnasztikára és úszásra, még az időpontok nincsenek meg, jövő héten megyünk majd tandíjat fizetni és órarendet is akkor kapunk.

Izgalmas ősz/tél lesz, ez nem vitás. Remélem betegségtől mentes, és vidám lesz. Mi azon leszünk, nagyon szeretnénk! :)

És ez lenne a mi szeretett ovink ♥






Ősz

2014. szeptember 11., csütörtök

Szakadó esőre ébredtünk......miért is nem lep meg. Komolyan kezdem azt hinni, hogy mi már soha-sehová nem jutunk el.
Végre zöld utat kaptunk, minden tekintetben, vérkép kontroll jó lett, még egy pici gyulladás mutatkozik, de doktornő szerint, ez már meg sem látszott volna, ha nem hétfőn, hanem szerdán vetetjük le a vért.
Így kiadta az egészséges igazolást hétfőre, végre megkezdjük a középső csoportot, persze 2 hét csúszással.
Hozzátette, lehet kirándulni, sétálgatni, csavarogni, ebben a szép őszi időben...........melyikben? Gumicsizmában és esőkabátban?
Így bent punnyadunk a lakásban, ezer féle legó város, ház és miegymás épül már, százszor végigjátszottuk a Madagaszkár 3-at az X-boxon.
Óriási lelkesedéssel várjuk a hétfőt...............higgyétek el, tényleg.
4 hónapja van itthon laura, ugye betegséggel zártuk az ovit, így 2 héttel hamarabb kezdődött a nyári szünet, majd jött a majd' 3 hónapos nyári szünet, és most még megtoldottuk 2 héttel.
Hát mit is mondjak, még jó hogy festve van a hajam, mert tuti lett néhány ősz hajszálam.

Mert amikor beteg, olyan bágyadt és elesett, ilyenkor a szívem szakad meg érte, de amikor már egy picit is jobban van, rossz, hisztis mint a kisördög, de tudom, hogy ez is azért van mert hiányzik neki a közösség.
Hát nálunk ez a nyár-őszelő így ment el.

És most teljesen más témába csapok, elkezdek egy furcsa játékot, remélem csatlakoztok, és sok-sok "meghalt" blogot fog feléleszteni. (a miénk is halállal küzd)
Szóval az lenne a játék lényege, hogy én megkérek 3 blogos barátot ismerőst, hogy legyen szíves írjon, egy gyors, összefoglaló, vagy épp aktuális posztot a blogjába. Akiket én megkértem Ők ugyanúgy megkérhetnek 3 blogos barátjukat, és így tovább.

Akikre én nagyon-nagyon kíváncsi lennék, hogy mi újság feléjük, a következőek:

Panna és Emma (Timi)
Tomika és Bogika (Ancsi)
Mártika és a pocaklakó (Rami)

Remélem nem veszitek rossz néven, és csatlakoztok, hozzám :)

Egy pár szösszenet a kórházból

2014. szeptember 5., péntek

Néhány kép, csak a dokumentálás kedvéért, és nem az örömszerzés miatt.

Volt játszótér, amikor nem csöpögött az infúzió, kitessékelték a gyerkőcöket az udvarra, és igazuk van, így nem gyengültek le annyira.
Mi hintáztunk, csigákat mentettünk, sétálgattunk, vagy a teraszon ültünk és beszélgettünk.

Rajzolgattunk, UNO -ztunk , mondókáztunk, néha sírtunk , és sokat aludtunk (persze csak Laura, egy széken az alvás nekem lehetetlen)

Szerdán reggel végre zöld utat és zárójelentést kaptunk. Azóta itthon vagyunk :)
A véres kaki, és hasmenés szűnni látszik. Étvágya egyre jobb és jobb. 

Hétfőn még egy vérvétel, hogy leellenőrizzük a bacik csökkennek-e.
Aztán háziorvos, hogy megbeszéljük a továbbiakat és hogy mikor mehetünk oviba.

A Szent László kórház összes dolgozója előtt le a kalappal, lelkiismeretes csupa mosoly nővérkék, orvosok, így a gyógyulás is könnyebben ment.

Kórház és az elmúlt napok

2014. augusztus 31., vasárnap

Pénteken kezdődött..........
Este nyakig betakarózva, csendben mesét nézni a mi lányunk nem szokott. Furcsa volt nagyon. Bágyadt volt, és fázott, Ő aki télen sem takarózik be.
Megmértem a lázát, 38,5.......
Gondoltam remek, de hátha csak elfáradt, kimerült mert aznap sokat csavarogtunk. Adtam neki Nurofent, megvacsizott, és elaludt.
Hajnal kettőkor, mint akit ébresztenek, kipattant a szemem, megfogom a homlokát, tűz forró. Lázmérés, pár másodpercen belül 40-et mutatott a hőmérő. Gyorsan elkészítettem a hűtőfürdőt, megkapta a gyógyszert, volt hajnali buli, sikítás, sírás.........anya megfagyok, anya én ebbe belehalok, szívem szakadt meg érte.
Szép lassan lement a láza, elaludt.
Reggel öklendezve ébredt, de nem hányt, viszont ismét 40 fokos volt a láza. Kapott cataflan cseppet, attól szépen lement neki, gondoltam adok neki egy kis c-vitamint is cseppekben, ártani nem árt, ahogy kortyolt egyet belőle, elkezdett hányni, sugárban, orrán-száján.
Itt már gondoltam, hogy valami nem stimmel.
Aztán egy óra múlva, szólt, hogy éhes, kapott is virslit, megette, jó kedvű lett.
Azt hittem, hogy valamivel elrontotta a gyomrát, kihányta magát és innentől minden szuper lesz. Szépen játszott, de negyed 5 -kor megint elindult a láza felfelé, még 38,5-nél elkaptuk, kapott gyógyszert, és megint jókedvű volt ahogy ment lefelé.

Aztán este fél 8-körül szólt, hogy fáj hasa, elment wc-re, hát amit ott produkált, azt egy felnőtt sem bírná ki, olyan hasmenése volt, hogy a wc-n ülve potyogtak a a könnyei szegényemnek. Aztán mikor végzett, adtam neki egy Normaflore-t, hogy tegye rendbe a pocakot. Az ebédlő asztalnál állt, megitta.......támaszkodott a széken, egyszer csak elfehéredett, a szeme elkezdett "fenn akadni" kiment alóla a láb, és elkezdett sugárba hányni. Végig a nappalin, a wc-ig, és még ott is.
Kihoztam lefeküdt, 2 perc alatt elaludt.

Kb. 10 percre azt vettem észre, hogy remeg, reszket, szinte már rángatózik, megfogtam a homlokát, tűz forró volt, felkeltettem, hogy mérjünk lázat, ahogy kinyitotta a szemét, ismét jött a róka,nagyon durván.
Na itt beparáztam, semmi ereje nem volt, nem bírta a fejét tartani, a láza nagyon magas volt, a gyógyszer-kúp nem maradt meg benne, szemei karikásak, fal fehér, szája szétrepedezve...............irány az ügyelet.
Roppant bunkó, fáradt (22:00 volt), morcos dokinéni, aki hülyének nézett engem, Laurával úgy bánt, ahogy még egy kutyával sem bánnék, belevágott, egy algopirin injekciót, betekerte HIDEG vizes lepedőbe, Lula ordított, remegett, csapkodott, erre kedves, esküt letett doktornéni, "szép,kedvesen" hozzászólt, hogy lehetne csendesebben.............
Na itt borult a bili, kiosztottam, mentőt akart hívni, hogy azzal vigyük a László kórházba, kérdeztem mennyi idő míg ideér, óóóó másfél óra..........anyukádat, viszem autóval.
Kiadta  a papírt és mentünk a Lászlóba.

Gyomorgörccsel, rettegve egy újabb bunkó dokitól.
Legnagyobb meglepetésünkre, egy csupa báj doktornéni, és még ennél is kedvesebb nővérek fogadtak, akik nem letámadták, a már halálra rémült gyereket, hanem beszélgettek vele.
Így is volt sírás, a branül behelyezésekor, de koránt sem olyan mint az ügyeleten. Megbeszélték, hogy az egy pillangó, aminek most nagyon sok inni való kell, ezért ezen a csövön, egész éjszaka fog menni neki a víz.
Rákötötték az infúziót, megvizsgálták, kapott hányás elleni szurit is a branülbe, és kaptunk egy szobát.
Mivel S.O.S, mentünk, így semmi cucc nem volt nálunk, apa roham mentőként jött haza összeszedni mindent, majd vissza hozzánk.

Az első infúzió nagyon gyorsan lement, mert muszáj volt, hisz teljesen ki volt már száradva, a láz, a hányás-hasmenés teljesen tönkre vágta.
Ahogy lecsöpögött az egyik hozták is a másikat, az egész éjszaka csöpögött, jó lassan, hogy jó sokat tudjon a szervezete felszívni belőle. Reggel hat előtt ébredt, még öklendezett, de már nem hányt, jött a harmadik infúzió, és a reggeli. Evett egy picit és benne maradt.

Aztán jött apa, mert már kettőig nem láttam, kb. 2 napja 5 percet sem aludtam, így ma Ő volt vele egész nap, sikerült székletet produkálni neki, amiből mintát vettek, az holnapra lesz meg, az tuti, hogy fertőzés, csak keresik a nevét, Calici vagy Rota, erre tippelnek.

Még volt egy szúrás, megszabadították még egy kevéske, 3 kémcső vértől, abban is keresik a gubancot.
Apja szerint szépen ebédelt levest, és ivott is sokat, és pisilt is, és nem is ment a hasa reggel óta, így lehet éjjelre már nem kell infúzió. Láza már nem volt.

Összességében, egy hős, de tényleg, nem csak mer elfogult vagyok, én rosszabbul viselem mint Ő, pedig őt szurkálják és stb.

Most pedig pakolok és indulok vissza, mert ma is éjszakás leszek.............

Remélem holnap este már itthon alszunk :)

Elszaladt a nyár

2014. augusztus 28., csütörtök

Bizony, nem is kicsit, nagyooooon.
Hétfőn kezdődik az ovi, immár középső csoportosként. Rutinunk az már van, 2 éve tapossuk az ovi lépcsőit. Hiányoznak a pajtások, a megszokott rend, és nem mellesleg a legjobb óvónénik is.
Furcsa lesz minden reggel kipattanni időben az ágyból, hisz nem tagadom, volt, hogy 10-ig is lustiztunk Laurával.
Kemény menet lesz visszarázódni, neki a legjobban, jönnek a kötött foglalkozások, már nem csak minden a játékról fog szólni, választani kell majd a fakultatív programok közül. Ne legyen sok, ne legyen kevés, olyan legyen ami érdekli, ami leköti........

Hétfőn szeptember, az én egyik leglegleg hónapom, ilyenkor mikor már reggel hűvös van, kiállok az erkélyre és beszippantom az 5 évvel ezelőtti levegőt, az utolsó pocakos hónap emlékeit, jaaaaj milyen jó és izgalmas volt. Aztán mikor az ágyára nézek, ott szuszog békésen, 110cm, 16,5 kg tömör boldogság.

5éves lesz. Hitetlen számunkra. Ilyenkor emlegetjük a közhelyet, rohan az idő. De tényleg.
Igazi egyéniség, hisztis egyéniség, amit szeretne azt eléri, bármilyen módon, a neve is erről árulkodik.
A hiszti mellett, persze okos, és segítőkész, és szeretet bomba.
Néha nehéz, néha könnyű :)

Szóval óriási reményekkel várjuk az ŐSZT, ami reményeink szerint minden tervünket beváltja :)


Lula száj

2014. augusztus 4., hétfő

Reggel, épp hogy lenyeli az utolsó falat gabonapelyhet, mire gúnyosan megszólal:
"Nem kellene nekikezdeni és főzni valamit?"

*

Játszik a szobájában a legóval, egyszer csak zörgés-csattogás, majd feldúltan jön kifelé hozzám:
"Elegem van, kitelt a pohár......."

*

Játszunk az Xboxon, autóverseny, Ő következik:
"Figyi anya én is úgy fogok liftelni (driftelni) mint Márk......."

*

Beszélgetünk apával, hogy megszületett barátnőmék kislány és hogy milyen cuki stb. Pár perces hatásszünet, majd megszólal:
"Anya, nem gondolod hogy ideje lenne megszülni a kistesómat............."


2014.06.28. Újpest-foci VB napok

2014. július 24., csütörtök

Újpest a mi "hazánk" (amúgy is szeretem a LILA-FEHÉRET).
Sajnos vagy szerencsénkre, már sok helyen laktunk ékes fővárosunkban. Én még mikor a suliból kikerültem és eljöttem (menekültem) szabolcsból, a XI. kerületben laktam az unokanővéreméknél. Aztán ahogy dolgozni kezdtem, a VII. kerületben, apával mikor "összecuccoltunk", megvettük az első lakásunkat Újpesten. Akkor azt hittük, van jobb-szebb, volt is, de a szívünk az Újpesti. Ott lettünk család, ott kezdtük közös pályafutásunkat :)
Laura ott kezdett oviba járni, ott vannak a barátok, ovis társak, ismerősök. Fél óra alatt el tudom rendezni az ügyeket, mert pontosan tudom, mi hol van, melyik buszra-villamosra pattanjak fel. Már a menetrendet is fejből vágom :) És igaz, hogy most nem ott lakunk, de heti 2-3szor, oda járunk játszótérre, hogy ismerős arcok között legyünk :)

Mióta a főteret felújították, igazi családi hangulatú terület lett, VB alatt kivetítő, óriási homokozó, nyugágyakkal, falatozó, szökőkút, pancsoló, kürtöskalács, kacagó-mókázó gyerekek.
Jaj nagyon szeretjük.......









2014.06.08. Visegrád-Bobozás

Na jó nem panaszkodom, voltunk azért még bőven a nyár elején Visegrádon. Boboztunk, felmentünk a várba, majd Dunabogdánynál hekkeztünk egy istenit.
Évente minimum kétszer (nyáron és ősszel) elmegyünk Visegrádra, ha másért nem, hogy visszafelé, betérjünk a Dunaparti kis vendéglőbe és együnk hekket.
A legjobbakkal voltunk, ők azok, akikre mindig minden körülmények között számíthatunk.

(még jó, hogy a gép tárolja a dátumokat, így tudok régebbi dolgokról is írni, pontos időponttal :D )

Magaslesen :)

Legjobbak ♥

Elmerengve
Qvadozott :)
kiscsalád ♥


Nyári élmények

Erről kellene írnom.
Mivel a betegségről szólt az eddigi nyarunk, így ez egy kicsit lehetetlen. Sehol sem voltunk, bent ültünk eddig a lakásban, és gyógyultunk. Lázat csillapítottunk, viszkető pöttyöket hűsítettünk.
Kimaradtunk az ovis nyári életből.

Ez mind hármónkat megviselt. Lulánál giga hisztik formájában jött elő, ami mostanság sem csillapodik, pedig már nincs láz, nincsenek viszkető pöttyök. Nekünk az a bizonyos cérna hajszálvékony lett, és nem tagadom, néha el is szakadt. Mindannyian fáradtak, kimerültek, ingerlékenyek vagyunk.

Nem fogom az egészet a betegségre, vannak sokkal nehezebb dolgok is most a házunk táján, de bízom benne, hogy mint eddig nagyon sok problémánk, ez is, egyik pillanatról a másikra fog megoldódni.

Egyébként pedig, hiszti ide oda, imádnivaló és okos. Már 6-7 ovitanodás füzetet megoldottunk, már a suliba készülős munkafüzetek vannak terítéken, és fecskefarok, meg hullámvonal és egyéb ilyen finomságok, bukkanak ki a kis ceruzájából.
Napi szinten iskolásat játszunk a táblája előtt. Legózunk, babázunk. Doktornősködik.

A minap, kétségbeesett fejjel rohant hozzám, hogy mi lesz, ha ő elfelejti a verseket-mondókákat mire oviba kell menni. Mert már most sem jut eszébe sok. Még jó, hogy év közben jegyzeteltem a tanultakat, és így minden nap 2-3 mondókát fel elevenítünk.

A mi házunk táján ennyi van.

Szerettem volna elkezdeni a "minden napban van valami jó, valami csoda" nevezetű blogos játékot (minden nap egy bejegyzés, az aznapi különlegességről, fotóval stb, de rájöttem, nem menne, na nem azért mert nincs csoda, azért mert nem lenne a blogba dokumentálva)

Himlő II.

2014. július 16., szerda

Azt hiszem nem lesz több, szerencsére nem jött ki durván, doktornő először nem is akarta azt mondani, hogy ez az.
Mivel nincs beoltva ellene, durvábbnak kellene lenni, de jól reagál a szervezete, így nem tudom, hogy ez a tetőfok vagy még lesznek-e újabb pöttyök....
Mindenesetre egy hős Laura.
Zuhanyzunk, és mentolos hintőporozunk.


Himlő

2014. július 14., hétfő

Tegnap kezdődött, mára már bizonyos lett, bizony elkaptuk a bárányhimlőt .
Délben dokinéni, aztán csak túl leszünk ezen is.
Nem gennyesek még, csak foltosak, talán 1-2 durva pötty lesz.

Budapest-Budapest de csodás............

2014. július 11., péntek


Lightbox-fénysátor

2014. július 8., kedd

Kezdetleges szárnycsapások.
Érdekes-sokat rejtegető téma. 
Feszegetem a határokat,és ismerkedek az új masinával is :)






Update

2014. július 7., hétfő

Ma megyünk vissza a doktornénihez. Az új doktornénihez. Mert besokalltam, hogy nekünk folyton a szövődménytől kell szenvedni, mert a miénk ........... (no comment)
Így van egy elsőre nagyon alaposnak tűnő, idősebb, kedves doktornénink.
Aki megállapította, hogy csúnya arcüregbe ment át minden, folyik a genny a torkára.....
Ez pénteken volt.
Ma újra rá néz, szombaton szűnt meg a láz, addig keményen küzdöttünk a 39-40 fokos lázzal.
Mára már csak folyik egy picit az orra, de csúnyán elkezdett köhögni, hurutosan..........
A gyógyszer ma reggelig volt elég.
Kíváncsi vagyok mi jön még.

A szuper melegben mi bent ülünk, és gyógyulunk.

Azt hiszem elég volt !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Betegség

2014. július 3., csütörtök

Ismét.
Lauránál............
2 hete húzódik a nátha, voltunk háziorvosnál, aki ismét a szokásos semmit sem érő kúrát írta elő. Semmit sem használt.
Aztán csak folyt az orra és folyt-és folyt...........
Tegnap hajnalban belázasodott, elvittem F.O.G.-ra, a bal füle gennyes, az orrmanduláinak a helye gyulladt! Kaptunk kevert orrcseppet, és antibiotikumot.
Éjjel ismét lázas volt, nem is kicsit majd hogy 40 fokos volt, nem vitte le a lázcsillapító, hűtőfürdő hajnal 3-kor, majd reggel is lázas volt.............
Remeg-rázza a hideg, most épp mesézik, és megy felfelé a láza..............
Üdvözöllek VAKÁCIÓ :(

Cím nélkül

2014. június 28., szombat


Külön

2014. június 25., szerda

Tudom nem nagy szám, de nekünk mégis az. Többszöri sikertelen próbálkozás után,  Laura már egy hete külön alszik.
Nem csak külön ágyon, de a szobájában.
Első napokban hajnal 2-3 között jött át közénk magától, és aludt is tovább. Aztán kezdett kitolódni az érkezése, ma reggel mikor felébredtünk, kerestük de nem volt az ágyunkban :)
Benéztünk a szobájába és mélyen durmolt a helyén :)

Büszke vagyok :)

Névnapos

2014. június 16., hétfő

"Névnapodra mit vegyek?
Vegyek húzós egeret, vonatot és síneket, kék építő köveket?
Nem, már megvan mit veszek.
Neked tavaszt rendelek, bodzafát és kék eget, rajta csokros felleget.
Megrendelem jó előre a virágot a mezőre.
Tél után a lombos nyílást, betegségre gyógyulást...
És ha meglesz mind egy napon, beadom az ablakodon."


Tavasz,ünnep,vidék......

2014. április 21., hétfő

Itt a tavasz, elmúlt a húsvét. Most nem pörögnek annyira a napok. Lula mindenesetre élvezi a szünetet! Voltunk "otthon", nem sokat pihentünk :)
Írni nincs erőm többet, de képink vannak :)

Harmadik hete......

2014. április 8., kedd

....jár Laura oviba. Nem mondom, hogy egy cseppet sem folyik az orra, mert akkor hazudnék, de jól van. És alapjaiban megnézve tavasszal az orrfolyás népbetegség :)
Viszont egy reggel sem zökkenőmentes, semmi komoly csak az elindulás nehéz. Egy kis hiszti, ezt nem veszem fel, miért csak ennyi gabonapelyhet raktál, kék szívószálat kérek, most csak neked fogom a kezed stb.
Délután mire megyek érte, gond egy szál se.
Kérvényt kaptam tőle, hogy ha lehet, mikor jó idő van, délután később menjek érte, mert mennek le az udvarra, és ilyenkor együtt van az ovi apraja nagyja, szeret a középsős barátokkal játszani, hisz egy évet lehúzott velük is, mi tagadás szeret oviban lenni. :)
Csacsogó fecsegő, mindent kikotyog az óvónéniknek, így már azt is tudják, hogy tervben van a kistesó :)
Nem titok, de mégis........
Egyébként az itthon töltött idő (16:30-21:30) nagy része hisztivel telik, de betudom annak, hogy ez most egy korszak, és próbálom erősíteni a hajszálvékony idegszálaimat. Nem nagy sikerrel.
Órák hosszát játszunk délután, társas, UNO (ja mert persze a számokat már úgy ismeri mint a nagyok, a szabályokat is, csak épp betartani nem sokszor van kedve) apa ha hazaér, 17 után még bicózni is megyünk, és így is este semmi sem jó, lehet fáradt, de aludni sem alszik el fél 10-től hamarabb. Reggel viszont mint a kiskakas, kukorékol időben.
Az oviban napközben sokat alszik, bő 2 órát, elhiszem, hogy elég sőt sok is, és ezért nem álmos esténként, de fáradt, és ha fáradt, akkor reszkessünk, mert semmi sem jó.

Amúgy hihetetlenül okos, és kedves is tud lenni, ha akar, ezt hozzá kell tennem, mert ha nem akar, akkor kis undok béka, de így szeretjük, csak néha borul a bili.

Remélem a tavaszi szünetig, betegségmentes lesz az ovi, mert utána jön egy hosszú szünet, és mire ismét visszarázódna, kezdődik a nyári zárás, hossú és izgalmas tavasz/nyár elé nézünk :)

Karcsúsító víz

2014. április 7., hétfő

....hát kíváncsi vagyok besegít-e a napi tornámhoz :)

"Egy kancsóba tölts két liter vizet, majd apríts bele egy körülbelül három centiméteres, friss, megpucolt gyömbérdarabot. Vágj leheletvékony szeletekre egy közepes méretű kígyóuborkát, és szeletelj fel vékonyan egy alaposan megmosott citromot is.
Add az egészet a vízhez, 12 darab friss mentalevéllel együtt, óvatosan keverd meg, majd tedd a kancsót a hűtőbe egy éjszakára, hogy a hatóanyagok kioldódjanak, és az aromák összeérjenek. Másnap reggel kezdheted is a méregtelenítő kúrát"

Közvéleményt kutatok :)

2014. április 2., szerda

Ma betörtek a piros betűs ünnepek, így tudom minden rendben odabent :) Ez a hónap izgi lesz nem vitás. Tegnap este apával nekiültünk a neveknek (tudom-tudom ez már beteges, de jó előre gondolkodni)
Megszületett 5-5 név a fiú-lány táborba ami tetszik nekünk.

De a döntés nehéz, az biztos, hogy kettő neve lesz, mint Lulának. A vezetéknevünket tudjátok......... Kérlek titeket, szavazzatok arra amelyik nektek tetszik, és szerintetek illik az A....s vezetéknévhez. :)

(oldalsávban van)

Pusziiiiiiii ! ♥

Telefonos kincsek :)

2014. április 1., kedd

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS