Drága blogbarátosném ,Drága Shelley kérésére írok a bennem zajló,kavargó érzésekről!
Lehet hosszú,sokak számára unalmas lesz.....de mégis! Megszületett a drága kicsi lányom, 9hónapig a pocakomban növögetett,ficánkolt,csuklott.........akkor azt hittem ez a világ legcsodálatosabb dolga,pocakosnak lenni.........rá kellett jönnöm,hogy a csoda csak és kizárólag szülés közben kezdődik el,amikor érzed azokat a borzalmas fájásokat............és tudod hogy nem feleslegesen szenvedsz,mert akármilyen hosszú és/vagy rövid a vajudás,de egy kis angyalkáért van mindez...........aki egyszer csak véget vet a szenvedésnek azzal hogy kibújik!!! És ezt szó szerint értem.........szeptember 26.-án hajnali kettőkör azt mondtam,hogy nem bírom tovább,belehaloka fájdalomba.........erőt vettem magamon,mondtam oké háromig kibírom........és az én drágám tudta hogy most már ki kell jönni mert anya nem bírja tovább...........03:20 kor az én kis angyalkám véget vetett a szenvedésnek.........és egy új világot nyitott meg apa és én előttem......ahogy megérkezett közénk tudtuk,hogy innentől más lesz a világ,és egymásra borulva zokogtunk a boldogságtól.......és éreztük,hogy ez a kis csöppség még szorosabbá tette,a szerelmünket! Egycsapásra család lett belőlünk,amit a mai napig könnyes szemmel próbálok felfogni! Állok az ágya mellett és potyognak a könnyeim.........nézem és megszűnik körülöttem a világ,ennyire még sosem voltam boldog,és ennyire még nem féltettem senkit!
Napról napra egyre jobban erősödik bennem/bennünk az az érzés,hogy egy gyerkőc nélkül semmit sem ér az élet,még csak két hete van köztünk,de már most tudom azt hogy a világ legcsodálatosabb emberkéje jött a földre 2009-09-26.-án!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
