Aktuális összefoglaló

2013. október 23., szerda

Ott hagytam abba, hogy beteg. Nem volt vészes, hamar túlestünk rajta, viszont a vizeletében volt "valami" (vér+genny) . Szenvedtünk vele, mert be is volt gyulladva, naponta 2* mostuk-fertőtlenítővel :( Szerencsére rendbe jött. Én úgy gondolom az oviban szedett össze valamit, az egymás utáni vécézés, és van aki egyáltalán nem tiszta..... sajnos.
Volt ovis fotózás is, amiről nagyon várjuk a képeket, elméletileg szuperek lesznek, rettentő sokat "ül" rajta a fickó.....

Mi pedig úszunk az árral, a minden napokkal. Lassan kialakul a napirend, a dolgos napirend. Eddig nem kellett. Itthon voltam, vittem-hoztam Lulát az oviba. Nem siettem, volt idő beszélgetni az óvónénikkel, volt idő mindent szép lassan megnézni, megcsinálni reggel.
Nos ez lassan kettő hete megváltozott.
Reggel nem tudom vinni (tudnám, ha korábban vinnénk, de mivel apa meg tudja oldani, így nem keltjük korábban), csak kedden, mert akkor 9-10re megyek. Így a reggelek azok apásak, van is néha gubanc, hiszti és "eztmegotthonhagytuk" helyzetek. Szép lassan összeszoknak. :) Én minden este kipakolom a rucit Lulának, elkészítjük a játékot amit visz majd be, az esetleges befizetni valókat stb.

Hazahozni szerencsére tudom heti 3szor, ekkor ugyanis csak 4-ig vagyok (viszont itt már fél 8-tól ügyeletes vagyok) így ahogy kiesek a suliból, rohanok a villamoshoz, így is 20-25 perc mire odaérek és a csoportszoba előtt állok.
A másik kettő napon apa megy érte, 16:20 körül, elkészülnek és jönnek értem fél 5-re a sulihoz, mert bizony ha 8-ra megyek, akkor fél 5-ig bent kell lennem tanulószobán. :)

Laura élvezi, szeret tovább maradni, szeret ott játszani, kevesebben vannak már ebben az időben délután, több figyelem jut rájuk az óvónéniktől, ami neki lételeme. Még mindíg imádják, és Ő is imádja az óvónéniket, központban szeret lenni. Mindenkivel kijön, néha 1-1 vita van, de egyébként engedékeny és jószívű

Itthon elereszti magát, és néha kiakasztó, de mióta dolgozom ezt is jobban kezelem. Rájöttem nem is olyan rossz, csak eleven, izgő-mozgó. Vannak rossz gyerekek akikhez már tudom hasonlítani, és ő nem az.
Viszont így is, hogy tovább van ( háromnegyed 5 mire hazaérünk) még túlteng benne az energia. Így program kell. A gyerekeket hétfőn úszni viszem a suliból, nem messze van egy tanuszoda, rögtön meg is néztem, 4 éves kortól vállal kezdő gyerekeket Gabi. Így csütörtökönként 5-től úszni fogunk.
Aztán még lovagolni szeretném vinni, kéthetente hétvégén, igaz még csak szórakozás szinten, mert kicsike, de levegőn lesz, és kikapcsolódik.
Aztán ha lesz kedv (mind nála-mind nálam) az angolt is ki fogjuk próbálni különóra számban.
Tervek vannak, csak lenne idő, és energia.

A lakás "szalad", mosni mosok, vasalni már kevésbé, halomban áll a ruha, a porszívót még hírből sem láttam egy hete, elfáradok na, nehéz a visszaszokás.
Főzni 3 naponta ha van erő.
Viszont a jövő hét az enyém, ŐSZI szünet, 1 teljes hét, amin talán kipihenem magam, és feltöltődök, és végre mondhatom, hogy "beszoktam" újra a munkába.
Tudom elfogok fáradni, mert emberből vagyok, de ez a múlt hét............... :)

Szóval így vagyunk, élünk, rohannak a napok, jól vagyunk :)

(  ma mindketten (apa és én is) úgy ébredtünk, hogy álmodtunk valamit, amiről talán a tudatalattink üzen (ha van ilyen) amit Laura annyira szeretne, és amiről talán lassan meggyőzöm magam :)  )

Ne szólj szám.........

2013. október 8., kedd

Le sem kellett volna írnom, hogy nem beteg. Éjjel összepisilt mindent, minket :) Reggelre 38 fokos láza lett, majd hányt.
Most bágyadt, fáradt, lázas......
Tuti valami vírus.
Nézzük a pozitív oldalát, nem a füle fáj, és ez nagyon jó jel.

neves sincs bejegyzés

2013. október 7., hétfő

Talán tényleg az lett volna a jó megoldás, ha törlöm a blogot. Nincs kedvem sem, sem időm, sem hangulatom írni.
Lenne mit dokumentálni.
4 éves elmúlt már, volt szülinap, buli-móka-kacagás-ajándékok. Itthon is-otthon is. Torta minden színben és ízben.


Van ovi, nem kis lelkesedéssel. Reggeli rutin, amit megszoktunk, de át kell alakítani. Betegségmentes másfél hónap, aminek a legjobban örülök. Pici orrfolyás és ennyi. Gyógyszer nélkül, homeopátiával. Jó idő amit imádunk. Hisztik amit annyira nem.


Munka nekem, ami a fellegekbe repít, igaz még igencsak kezdetleges papírügyintézős, munka mentes hét. Jövő hétfőtől élesben munkába menős, napirendátalakítós,remélem nem kapkodós reggelek jönnek.
Szerda este barátnőzős, zumbázós.
Néha kreatívkodós, horgolós. Gyorsan elillanó napok.

Ami Laurát illeti, igazi 4 éves.  Hisztis, okos, akaratos, bújós, néha nagyonkiakasztós. Szépen színez. Egyre többet szerepjátékozik. Szerelmes. Barátkozós.
Központi emberke, mese és laptopfüggő. Minden után érdeklődő. Közlekedési táblákban verhetetlen (talán nálam is jobban tudja, kérdezgeti, raktározza, meglepő)
Egyre többet verselő, éneklő. ANGOLUL tanuló és tudó nagylány.

Aki még csak kiscsoportos, és rettentő többlet energiával rendelkezik. Fele ennyi elég lenne nekem. :)
(egy hónap múlva talán ismét jelentkezem)

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS