Napjaink

2012. augusztus 25., szombat

Ismét lemaradtam, de mentségemre szóljon, hogy túl vagyunk egy költözésen, rengeteg papírmunkán, óriási döntéseken, egy hosszú hétvégén és rengeteg apró, ámde annál tartalmasabb napon.

A hosszú hétvégénk szuperül telt, pakolásztunk, mókáztunk, kirándultunk. 20.-án reggel leugrottunk a Balcsira, azon belül Siófokra. Meglepetten észleltük, hogy a Balaton majdnem ki van száradva. A parttól kb. 500méteren nincs víz, aztán ahonnan van, onnan kb. 2km széltében -hosszában a sekély rész. Olyan sekély hogy Laurának bokáig ért. Viszont meleg volt a víz. Lula nagyon élvezte, önfeledten rohangált, nem kellett félteni, ha el is esett nem nyelt vizet, focizott, gumikacsát úsztatott a sekély Balatonban. Mi pedig ástunk egy mély gödröt és abban hűsöltünk :D :D
Lebarnultunk rendesen, még így a hideg ősz-tél előtt teleszippantottuk magunkat D vitaminnal.
Ebédeltünk egy jót a kedvenc éttermünkben, majd hazaindultunk.

Otthon zuhany, kis pihi, és indultunk a tűzijátékra a Duna partra. Kíváncsian vártuk mindannyian. Utoljára még akkor voltunk, mikor giga pocakos voltam, 3 éve, így augusztus végén.
Az ha azt mondom szinte semmit sem láttunk, elárul mindent. Ahogy fellőtték az első rakétát, Lau bedugta a fülét, remegett és kérte jöjjünk el, mert " Leszakad a hajam a fejemről, ezektől a robbantásoktól".
Így apa magához szorította, és kb. 3 perc után elindultunk a kocsi felé. Szerencsére messze álltunk meg, így míg ballagtunk a parkolóba, én hátrafelé lépkedve, láttam egy két mozzanatot az egészből.
Lula a kocsiban, elmagyarázta, hogy szép volt, de túl hangos, és az ő füle gyenge, és nem bírja a hangot. Megnyugtattam, ne izguljon, engem is ordítva vittek haza, kb. 5 évesen a tűzijátékról, én is nagyon féltem.  Kérte, hogy többet ne hozzuk, mi jöhetünk, de ő inkább otthon marad Fifi-t nézni! :D :D :D

Aztán 21.-én reggel útra keltünk, és lehoztuk mamáékhoz a kisasszonyt. Elmagyaráztuk neki, hogy még azon a napon itt leszünk, de reggel mire felébred, már nem, mert jövünk vissza Pestre, apának dolgozni kell. Mamáékkal itthon marad, és nagyon jól fogja magát érezni. Titkon biztos voltam benne, hogy 22.-én napközben fog anyum telefonálni, hogy jöjjünk haza érte, mert hiányzunk neki. Erre semmi. Én hívtam őket délután háromkor, de még arra sem volt ideje, hogy köszönjön, mert papával épp virágot locsoltak. Majd telefonáltam 5 órakkor, akkor sem volt ideje, mert épp mamával szomszédolt.
Na gondoltam, majd este biztos kéri elalvás előtt, hogy anya kell neki, vagy hogy hívjanak fel. De semmi. Fél 10kor jött az sms anyumtól, hogy már alszik mint a tej, egy szóval sem emlegetett minket.
Másnap ugyan ez, nem volt ideje beszélni velünk telefonon. Sőt még fel volt háborodva, hogy mama is tegye le, ne beszéljen velem, hanem játszanak. Volt itt minden féle játék. Orvosos, iskolás, boltos, kertészes- Hol ő volt a beteg, hol mama, hol papa.
Pénteken dél körül értem haza, apa maradt Pesten, mert hát valakinek dolgozni is kell. Rögtön a nyakamba ugrott a kis maki, és azt mondta, nagyon hiányoztam neki. Akkor hogy is van ez??? Eszébe sem jutunk, és mégis hiányzunk?? :D :D
Apára most haragszik, és nem hajlandó vele tárgyalni, mert csak holnap este jön. Közben kijelentette, hogy ő nem jön haza, itt fog oviban is járni. Sanda gyanúm vasárnap este lesz nemulass, és ordítás, mikor indulunk vissza.
Gond nem volt vele, minden megevett, nem volt hiszti, és rosszaság.............ezt az oldalát csak nekem tartogatja.

Készülünk az ovira is. Kedden ismét szülői, lassan az összes ruhácska és cipellő megvan, ami a kezdéshez kell. Napi szinten témában van. Viszont ő már inkább "hulibe" (suliba-még mindíg nem megy neki az s betű) menne. Van hátizsák, abban füzet ceruza, az udvaron a hinta ágy a suli. Órákig elül ott és játszik. Zabálni való.

Lakásos-költözős téma majd külön postban! :)

Itt a nyakunkon..............

2012. augusztus 13., hétfő

...............az ovikezdés. Ma apa befizette kisasszony ebédjét. Kemény 2 napot, ugyanis csak szeptember 27.-én, miután betöltötte a 3. évét, akkor kezdheti az ovit! Az új vezető óvónéni kérdezte is, hogy akkor már miért nem várjuk meg az október elsejét, hogy akkor kezdjen. Amikor apa a kimerítő választ megadta neki, már értette. Ugyanis egy szem kis mazsolánk, ha tehetné most azonnal belépne az ovisok sorába. Nap nem telik el úgy, hogy legalább háromszor ne rágnánk át, mit fog majd csinálni ott, mivel fognak játszani, hogyan fognak enni, fogat mosni, aludni. Kíváncsian várom a lelkesedés meddig fog tartani. Egyébként mi akartunk menni Lulával ma rendezni az ebédet, de a szeme, olyan gyönyörű színekben pompázik, hogy inkább nem vittem.

A következő szülői augusztus 28, délután 4 óra, itt már csak a 2 csoportos óvónéni, Gitta néni, és Ica néni lesz, és mindent részletesen kivesézünk. Mi speckó megbeszéljük, hogy akkor mikor is kezdjük a beszoktatást stb.

Közben kész a festés, doboz hegyek itthon. Vadászsás a neten az őszi, ovis ruhatárra.
nem unatkozunk na! :)


Baleset

2012. augusztus 10., péntek

Tegnap szerencsétlen, és nem kicsi baleset érte a kisasszonyt! Nem is tudjuk, hogy történhetett. Még ki sem léptek jóformán apával az ajtón a garázs felé. Már rohant is befelé vele apja, ájuldozások közepette. Indulni akartunk vásárolni. Apa kihívta magával Lulát, hogy segítsen neki kipakolni a kocsiból. Szokásos, megszokott programjuk. Szokott bohóckodni Laura, hogy ő vezet, ő a sofőr, elvisz minket valahová.
Ez most balul sült el. Kipattant a kocsiból, és elkezdett körbe-körbe szaladgálni az autón. Közrejátszhatott a fáradtság, mert már nem hajlandó napközben aludni. Közrejátszhatott a szeleburdisága.
De egyik másodpercről a másikra, teljes erőből (nekifutásból) rázuhant a kocsi küszöbére. Kemény, recés műanyag borítással.
Apa ölben rohant be vele, először csak azt láttam, hogy a jobb szemét nem nyitja ki, és alatta egy hatalmas pukli, ami másodpercről-másodpercre nagyobb. Gyorsan jégakku, ekkor oldalra húztam a haját, és amit akkor láttam, nem kívánom senkinek.
A jobb szemöldöke felett, egy kb. én öklömnyi nagy pukli, először azt hittem, folyik kifelé az agya vagy valami hasonló, és egyre nagyobb lett. Már ájuldoztam a féltségtől, az idegtől és az ijedtségtől.
Erre is gyorsan jégakku, és irány a kórház balesetije.
20 perc alatt ott voltunk, szerencsére akkorra már a jég megtette a hatását, és lentebb ment a duzzanat, de még így is nagyon csúnya volt.
Nem kellett sokat várni, megvizsgálta a doktornő, kikérdezett, nem volt -e eszméletvesztés, hányás, szédülés, félrebeszélés. Szerencsére semmi ilyen nem volt, és ő sem látott neurológiai eltérést!
A biztonság kedvéért elküldött minket röntgenre. Ahol Laura mint egy nagylány, szépen csinálta amit mondtak neki. meg sem moccant, elsőre sikerült mind a három felvétel. Kapott is egy szépséges matricát.
Visszamentünk a doktornőhöz, hála Istennek a röntgen is "csak" zúzódást mutatott, törést nem. Így nem tartották bent, megfigyelésre sem, mivel eszméletvesztés nem volt. Kaptunk a puklikra szteroidos  krémet, ami fájdalomcsillapító, és gyulladáscsökkentő is egyben.
Hát isteni szerencsénk volt, hogy nem lett komolyabb baja. És aki nekem ezek után azt mondja, hogy a gyerekeknek nincsen védőangyaluk, azt pofán vágom egy péklapáttal. Igenis van! igenis vigyáznak rájuk.
Mert ha 2cm-re fentebb üti, akkor nem marad szeme.......................

Nagyon szeretünk drága kicsi kincsem. Még jobban fogunk rád vigyázni ezek után!

Készülünk az őszre............

2012. augusztus 9., csütörtök

..............és az ovira. Tegnap gondoltam egy merészet, és elmentünk a WestEnd-be. Érdekelt a Debenhams és a Next gyerekruha választéka. Apával megbeszéltük, hogy veszünk majd egy két szettet Launak a Next-ben az ovira. Hát csalódnom kellett,  drága az tény és való, de ha láttunk volna valami szuper kis egyedi darabot, tuti megvesszük. Viszont üres kézzel távoztunk. Méregdrágán adják, és nekem nem tetszett az idei divat! Inkább maradok majd szeptember elején a Debenhams-nál. Kicsit drágább mint a Next, de szebbnél szebb ruháik vannak, folyamatos akciókkal. A bolt "Debenhams" márkája drágább, viszont van egy al márkája???? a BlueZoo ! ITT meg tudjátok nézni, imádnivaló kis darabok! :)
Aztán szerencsés helyzetemet továbbra is kihasználva, szeptember elején beszabadulok a gyerekboltba turizni egy kicsit. na majd onnan lesz Next, és egyedi darabok.

Közben elkezdtem a sapikat is gyártani az ovira. Minimum 5 darab, minden napra lesz egy, de tuti sokkal több lesz tél végére a darabszám. Az első még igazi kora őszi darab, igazi Lau szemekhez való. Imádom benne. Olyan cuki feje van! :)

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS