Napjaink

Ismét lemaradtam, de mentségemre szóljon, hogy túl vagyunk egy költözésen, rengeteg papírmunkán, óriási döntéseken, egy hosszú hétvégén és rengeteg apró, ámde annál tartalmasabb napon.

A hosszú hétvégénk szuperül telt, pakolásztunk, mókáztunk, kirándultunk. 20.-án reggel leugrottunk a Balcsira, azon belül Siófokra. Meglepetten észleltük, hogy a Balaton majdnem ki van száradva. A parttól kb. 500méteren nincs víz, aztán ahonnan van, onnan kb. 2km széltében -hosszában a sekély rész. Olyan sekély hogy Laurának bokáig ért. Viszont meleg volt a víz. Lula nagyon élvezte, önfeledten rohangált, nem kellett félteni, ha el is esett nem nyelt vizet, focizott, gumikacsát úsztatott a sekély Balatonban. Mi pedig ástunk egy mély gödröt és abban hűsöltünk :D :D
Lebarnultunk rendesen, még így a hideg ősz-tél előtt teleszippantottuk magunkat D vitaminnal.
Ebédeltünk egy jót a kedvenc éttermünkben, majd hazaindultunk.

Otthon zuhany, kis pihi, és indultunk a tűzijátékra a Duna partra. Kíváncsian vártuk mindannyian. Utoljára még akkor voltunk, mikor giga pocakos voltam, 3 éve, így augusztus végén.
Az ha azt mondom szinte semmit sem láttunk, elárul mindent. Ahogy fellőtték az első rakétát, Lau bedugta a fülét, remegett és kérte jöjjünk el, mert " Leszakad a hajam a fejemről, ezektől a robbantásoktól".
Így apa magához szorította, és kb. 3 perc után elindultunk a kocsi felé. Szerencsére messze álltunk meg, így míg ballagtunk a parkolóba, én hátrafelé lépkedve, láttam egy két mozzanatot az egészből.
Lula a kocsiban, elmagyarázta, hogy szép volt, de túl hangos, és az ő füle gyenge, és nem bírja a hangot. Megnyugtattam, ne izguljon, engem is ordítva vittek haza, kb. 5 évesen a tűzijátékról, én is nagyon féltem.  Kérte, hogy többet ne hozzuk, mi jöhetünk, de ő inkább otthon marad Fifi-t nézni! :D :D :D

Aztán 21.-én reggel útra keltünk, és lehoztuk mamáékhoz a kisasszonyt. Elmagyaráztuk neki, hogy még azon a napon itt leszünk, de reggel mire felébred, már nem, mert jövünk vissza Pestre, apának dolgozni kell. Mamáékkal itthon marad, és nagyon jól fogja magát érezni. Titkon biztos voltam benne, hogy 22.-én napközben fog anyum telefonálni, hogy jöjjünk haza érte, mert hiányzunk neki. Erre semmi. Én hívtam őket délután háromkor, de még arra sem volt ideje, hogy köszönjön, mert papával épp virágot locsoltak. Majd telefonáltam 5 órakkor, akkor sem volt ideje, mert épp mamával szomszédolt.
Na gondoltam, majd este biztos kéri elalvás előtt, hogy anya kell neki, vagy hogy hívjanak fel. De semmi. Fél 10kor jött az sms anyumtól, hogy már alszik mint a tej, egy szóval sem emlegetett minket.
Másnap ugyan ez, nem volt ideje beszélni velünk telefonon. Sőt még fel volt háborodva, hogy mama is tegye le, ne beszéljen velem, hanem játszanak. Volt itt minden féle játék. Orvosos, iskolás, boltos, kertészes- Hol ő volt a beteg, hol mama, hol papa.
Pénteken dél körül értem haza, apa maradt Pesten, mert hát valakinek dolgozni is kell. Rögtön a nyakamba ugrott a kis maki, és azt mondta, nagyon hiányoztam neki. Akkor hogy is van ez??? Eszébe sem jutunk, és mégis hiányzunk?? :D :D
Apára most haragszik, és nem hajlandó vele tárgyalni, mert csak holnap este jön. Közben kijelentette, hogy ő nem jön haza, itt fog oviban is járni. Sanda gyanúm vasárnap este lesz nemulass, és ordítás, mikor indulunk vissza.
Gond nem volt vele, minden megevett, nem volt hiszti, és rosszaság.............ezt az oldalát csak nekem tartogatja.

Készülünk az ovira is. Kedden ismét szülői, lassan az összes ruhácska és cipellő megvan, ami a kezdéshez kell. Napi szinten témában van. Viszont ő már inkább "hulibe" (suliba-még mindíg nem megy neki az s betű) menne. Van hátizsák, abban füzet ceruza, az udvaron a hinta ágy a suli. Órákig elül ott és játszik. Zabálni való.

Lakásos-költözős téma majd külön postban! :)