Hiánypótló- Hányós-hasmenős

2013. február 10., vasárnap

Még a farsang előtt, elkaptunk egy drága kis vírust. Nem más volt, mint a hányós-hasmenős. Egy vasárnap este kezdődött, Laura hányt este, majd éjszaka. Azt hittük, csak gyomorrontás. reggel nem volt semmi baja, így elvittük oviba.
Negyed egykor csörgött a telefonom, az oviból volt Ica néni, hogy Lula összehányt mindent, és lázasnak is érzi. Rohantunk érte. Kis sápadt volt. Kis esetlen. Olyan beteg színe volt. Őt a legjobban az zavarta, hogy kellemetlenséget okozott az óvónéniknek, akik hiába vigasztalták, mondták neki, hogy a felnőttekkel is megesik, nagyon a szívére vette.
Persze csak este volt doki, így itthon diétáztattam miután haza értünk, a tea is kijött belőle, féltem a kórháztól és a kiszáradástól.
A rendelés idő elejére odaértünk, az elkülönítőbe mentünk, nehogy más is elkapja tőlünk. Dr. néni ahogy belenézett a torkába, mondta rögtön a diagnózist. Ez bizony a vírus. További diétát, és Dedalon kúpot írt fel, ha nagyon hányna. Megnyugtatott ez végigmegy majd a családon, a hasmenés 2 na után fog Lulánál jelentkezni, és 3 tünetmentes nap után mehet is oviba. Így kiadta az egészséges papírt is, és majd mi ráírtuk a dátumot.

Ahogy mondta úgy jött, mire Lulánál előjött a hasmenés, apa addigra hányt. Mire apa hasment, arra én kezdtem el hányni. Lula szerencsére hamar rendbe jött, az étvágya mostanában tért vissza. Az én gyomrom még most sem az igazi, nem ehetek azt amit szeretnék, mondjuk egészségesen sem, mert folyton piszkálódik a gyomrom.

Így hála istennek a farsangra már gyógyultan, és jó kedvvel mentünk
 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS