A mi Húsvétunk....otthon
2011. április 17., vasárnap
Az oltásunk egy kisebb fajta háborúhoz hasonlítható. Mivel Laura értelmi fejlődési szintje, a napokban igen csak kiugrott, így érezte, hogy nem játszani megyünk a doki nénihez!
A váróban olyan csendben és megszeppenve ült, hogy csak leste, ilyet is tud az én lányom?? Igaz közrejátszott az is, hogy ordító gyerekekkel volt tele, a váró, a vetkőző, és az egész tanácsadó! :) Kis picike kettő hónapos vagy még annál is , kisebb babákkal.
Laura csak figyelt, hogy mi is van itt. Csöndben ült, míg sorra nem kerültünk, hogy na akkor vetkőzzünk, mert mérés következik. Kissé felélénkülten, vidám mutogatta a védő néninek a kis plédjén a Hello kitty-t, meg produkálta magát.
A mérlegen szépen ült, ( 10126gramm ) ám mikor le kellett feküdni, hogy a hosszát is meg mérje a védő nő, akkor elkezdődött a harc, és itt még doktornő a láthatáron sem volt. Már előre féltem mi lesz odabent! Nagy nehezen megmértünk manót, ( 86cm ) és tovább társalogtunk bájosan a nénikkel, babákkal.
Eljött az idő, be kellett mennünk, még a vizsgálat alatt , azt lehet mondani, nyugodtan ült, ám a torok kukkolástól kezdve, jött a lemászok-ordítok-nem veszek levegőt-csapkodok-harapok fejezet, négyen alig bírtuk lefogni, hogy be tudja adni doki néni a szurit, végül sikerült, rólam mindenhonnan folyt a víz, Laura mint aki jól végezte dolgát elvette doki nénitől a matricát, bőszen integetett, puszit dobált....................mint egy igazi sztár. Én nem élveztem a végét sem ennyire, kiment kezemből a lábamból az erő, azt hittem rosszul leszek, de csak levegő hiány volt odabent, mire kiértünk, én is , ismét az élők soraiban voltam.
Láz nem volt utána, pici hőemelkedés. Összességében, lehetett volna rosszabb is. ♥
Holnap hétvégi összefoglalóval, és képekkel jövök! :)

2011. április 13., szerda
A legcsodásabb napunk volt a hétfő, még az idő is kegyes volt, egy kis barátnőzős naphoz!
Sikerült összehoznunk, Ancsiékkal a találkozónkat! Az utunk Debrecenbe vitt és ki sem hagyhattuk volna hogy talizzunk.
Kissé hűvősnek indult a reggel, de azért elég jó idő lett belőle. Egy csúcs szuper játszótéren taliztunk, ahol a gyerkőcök kiélték magukat. Laura , hogy Tomikával együtt divatoljon, még a szemét is ugyanott ütötte meg, szép színekben pompázik. Játszottak, mókáztak imádnivalóak voltak.
Aztán ebédeltünk egy jót a Mekiben, ahol egyemmegadrágaszívét Tomika beadta a kulcsot, elaludt! Édes cukorfalat volt.
Nagyon jól éreztük magunkat, remélem minél előbb megismételjük, ritka az ilyen barát, Nagyon Szeretünk Titeket.
Más:
Holnap megyünk a 18 hónapos oltásra, kis csúszással, mert csak mostanra volt már időpont! Kéretik a drukk, nagyon felék, remélem semmi komolyabb baj nem lesz utána/belőle.
Laurával nem bírok, a szél rajta is kijön, mint egy frontérzékeny mamán, ideges, hisztis, vergődik. Hol vagy már igazi TAVASZ!?????????????????

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)