Mikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést, akkor az volt a címe, hogy lassan 1 hete már...........hogy a műtét megtörtént. Azóta a piszkozatok között porosodik, gondoltam befejezem. Mivel ma már 12 napja, hétfőn pedig kereken 2 hete lesz, ezért a címen változtatnom kellett. Így ez lett a cím "mindenhonnan egy kicsit" hiszen úgyis belekapok más-más témákba is.
Szóval az idézőjel végéig, az már egy hete porosodik: "Azóta szép lassan visszatért a régi kerékvágásba minden. Főorvosnő kettő hetet mondott, de nem tudom megkötözni ! Most már ugrál, medencézett a hétvégén, pacsált, locsolt, motorozott.
Az étvágya a műtét óta remek, enne egész nap, édesre sóst, sósra édest. :) Mondjuk rá is fér, 14,4 kg és 103 cm. Nem egy husi, de nekünk így tökéletes. Formás csinos, a legszebb.
És persze a legnagyszájúbb. :) Igazán nehéz néha vele... "
Hogyan folytatnám?? Hát úgy, hogy végre óvodát szeretnék, de nagyon. Tudom szívtelen, gonosz anya vagyok, de már a türelmem véges. Kérem vissza a műtét előtti lányomat, aki lehet hogy kevesebbet evett, de nem volt ilyen féken tarthatatlan. Így a 40 fokos melegben még kikészítőbb, egész nap bent vagyunk. Semmi sem érdekli, de semmi. Nem akar színezni, nem akar kirakózni, nem merek vele estefelé a már hűvösben sem elindulni sehová, mert nem fogad szót, képes akár az útra is kiszaladni, ha nem kiabálok rá. Folyton visszabeszél, folyton ideges, semmire sincs ideje, amit kérek tőle, de közben amit ő kér azt rögtön vagy hiszti. Dackorszak??? Vagy így éli még mindig meg a műtétet?? Nem tudom....... de nagyon jó lenne egy kis "enyhülés" mert nem nagyon bírjuk már. Amikor már anyum is, aki egyébként folyton védi, azt mondja, hogy Lulácska te nagyon rossz vagy, ott a gond már nem kevés.
Egyébként meg biztosan van valami lelki oka, minden este, megkér fogjam meg a kezét, míg elalszik, mondjuk akkor sem mindegy melyiket, de meg kell fogni, és fogja is míg teljesen mélyen nem alszik.
Nem tudom az okát, de remélem, ahogy a közösségbe járás beindul, szépen elfelejtjük ezt az egészet