Jót tett a lelkünknek

2013. december 13., péntek

Még mikulás előtt jártam a Hősök-56'-osok tere körül, amikor is láttam, hogy bizony idén is felállítják a mikulásgyárat. Így amikor hazajöttem elmondtam Lulának. Azt is, hogy miről szól. Azt is, hogyha szeretne, akkor adhat.......
Először nem jól fogadta, azt mondta, minden játékával játszik, és amúgy is, nekünk is elfogy a pénzünk, és akkor ő sem fog kapni ajándékot.
Gondoltam oké, ha nem hát nem, nem fogom erőltetni, majd ha elér a tudata arra a szintre, hogy miért jó ez, akkor majd adunk.
Aztán este, jön, hogy mégis talált egy-két mesekönyvet, és plüssállatot, ami nem is tetszik neki, meg nem is játszik velük.
Nagyon örültem neki, hogy gondolkodott, rajta, és hogy nem kellett erőszakolni. Megkerestük a kicsi cipőit, amiket kivittünk az erkélyre, volt egy nagyobb szatyor ruha, amit már rég kiválogattunk, azt is beleraktuk a dobozba.
Így egy nem kicsi dobozzal indultunk útnak. Átadtuk a segítőknek, kaptunk lufit,naptárat,szaloncukrot........és két csillogó szemecskét, aki büszke volt és boldog, hogy segíthetett az olyan gyerekeknek, akinek nincs anyukájuk-apukájuk, vagy pénzük. ♥






Végül szétnéztünk az Andrássy úton, imádom ilyenkor ♥



 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS