Itthon vagyunk

2013. december 2., hétfő

...............betegen.
4 nap ovi megtette a maga hatását, ismét beteg, összeszedett valamit odabent, nem is volt nehéz hiszen, annyi anyuka nő van aki beviszi a gyereket bogáig taknyosan, hurutos köhögéssel stb. Értem én, hogy munka meg fodrász, meg bevásárlás csak épp rohadtul nem érdekel.
Gyógyulva mentünk. Erre pénteken már náthásan jött haza, azt hittem elmúlik, elkezdtem az ilyenkor szokásos "gyógymódot". Vasárnap reggelre már teljesen be volt dugulva az orra és sokkal sápadtabb volt, éjjel már ordítva kelt hogy fáj a füle, a meleg só egy kicsit enyhítette meg a fájdalomcsillapító, így elaludt.
Reggel úgy kelt, nem kap levegőt. Orrspray-orrszívás, de nem akar megindulni. Melegítem az arcüregét, a fülét, hátha elindul az a fránya takony.
Még a hétvégi mikulásos bulikat is kihagytuk, hogy az ovis mókán ott tudjon lenni, remélem meggyógyul addig, belehalna, ha nem lehetne ott.
Annyi vigasztalja, hogy reggelente kibonthat egy kis csomagocskát az "adventi naptárján" számolunk vissza szép lassan.
Utolsó utáni pillanatban, szombat éjjel készültünk el vele, de megérte, az arca mindent elárult. Apró kis ajándékok, rágó, gumicukor és társai lapulnak benne. Ma reggeli meglepi egy Madagaszkáros memóriakártya volt, túl vagyunk 2 partin, persze Ő nyert :)
 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS