Szóval hol is kezdjem.....
Július 5-e volt a terminus napja, szép vasárnap. Nem történt semmi. Azt leszámtva, hogy rutin ctg-re mentem a terhespatológiára, a vérnyomásmérés 150-es vérnyomást mutatott, így a 20 perces vizsgálatból, 3 órás ottlét lett, sürgős laborral stb. Szerencsére minden rendben volt, így hazajöhettünk.
Hétfőtől kezdődött a hajnali kelés, a napi ctg-vel és UH-val, dokimmal minden nap találkoztam, megvizsgált, alvázügyileg minden készen állt a születésre (bő 2 ujjnyi semmi fájdalom nélkül), viszont Áron buksija igen magasan volt.
07.08.
Reggel fél 7 ctg, Ári nem volt aktív, UH-on kevés magzatvíz, vizsgálaton feje magasan. Dokim megnyugtatott, ügyel, bármikor jöhetünk. De ha ma nem lenne semmi, akkor pénteken beindítja. Na ettől a szótól rosszul vagyok. Laura indított volt, borzasztó szülésélménnyel.
Hazajöttünk, hullafáradtan elaludtam.
13:00 az első olyan fájdalom, amit eddig nem éreztem, majd 7 perc múlva újra, majd 6 perc múlva ismét, és ez így jött szépen 6-7 percenként, fájdogált, de nem volt olyan vészes.
Negyed 3-kor kezdett FÁJNI, úgy igazán, amikor már rogyasztani kellett, és megállni míg a 45-60 másodperc le nem telt. Ekkor hívtam apát, merre van, mert be kellene menni. Lefeküdtem, úgy kegyetlenül fájt, sétálgattam.
Negyed 4-kor megjött apa, zuhanyoztam egyet és elindultunk. Ekkorra már volt közte 4-5 percenként jelentkező is.
16:00 Megérkeztünk a szülőszobára, dokim örült, megvizsgált, 3 ujjnyi, innen már nem megyünk haza, ctg -re pakoltak, szépen jöttek is a rendszeres 6 perces fájások. Ekkor leszakadt az ég, megjött az óriási vihar, lehülés. Míg ctg-n voltam, 4 baba született meg, szegény dokim azt se tudta merre van. Jöttek az ordítások jobbról-balról, haza akartam menni, megijedtem-féltem......
17:30 Eddig szambáztam a folyosón az 5 perces durva fájásaimmal, végre kitakarították a szobát, mehettem.
Átöltöztem, ismét ctg-re raktak. 5 fájás jobb oldalt, 5 bal oldalt, hogy tünjön a méhszáj elfelé.....
19:00 Dokim megjelenik a nagyon kedves szülésznővel, burokrepesztés. Tényleg nagyon kevés, és nagyon mekóniumos magzatvíz. Csak ennyit mondd, ennek a szülésnek tényleg itt volt az ideje (4 nappal hordtam túl).
Innentől kegyetlenebb fájások, de még jól bírom, kb. 10 percig, amikor is kimondom a varázszót, EDA-t szeretnék, megvizsgál, már nem kapatok, 4 ujjnyi, alig van méhszáj.
Itt berezeltem, hogy n ezt nem fogom kibírni, a fájások csak jöttek, nem éreztem szünetet köztük.
Áron vihartempóban szeretett volna kijönni, de a feje nem bírta a gyűrődést, nekem 20:15-től tolofájások voltak, amiket el kellett (volna) sóhajtani mert a méhszáj és Ári feje nem állt készen. Nem ment......
Sajnos nyomni kellett, Áron szívhagja 80-on pötyögött, dokim idegesnek tűnt, én pedig a császárért könyörögtem, az ügyeletvezetővel vitatkoztak (ritka paraszt-seggfej-undorító-baromállat).
Fél 10-ig szenvedtem, csak nyögtem, és jajgattam, és féltettem a kisfiamat, akinek rettentő volt hallani a lassú szívverését. Jobb oldalamon kellett (volna ) feküdnöm mert úgy jó volt, de úgy én voltam rosszul, zsibbadt kezem, hányingerem volt el akartam ájulni.
Itt már el-el cskló hangon könyörögtem a császárért (akármennyire is szegyen, nagyon szerettem volna túllenni rajta)
Ekkor jött a tanácskozás az ügyeletvezetővel, aki vákumról beszélt-dokim 30 percet adott, és vinni akart a műtőbe, Áron volt veszélyben nem én.
21:30 Kaptam Oxit, durva-kegyetlen-belehalós fájások következtek, jobb-bal oldal ismét. Tolófájás, szünet nélküli fájdalom.
Pontban 22:00-kor megérkezett a dokim, "akkor most megszüljük ezt a babát Anikó" ekkor már csak annyit tudtam mondani, nekem erre nincs erőm, nyugtatottmajd ő segít.
Beolajozták Árikám buksihegyét, és végre nyomhattam, kimerültem, de amit csak tudtam beleadtam. A feje csúcsfejként kétszerre jött ki.
22:09-kor kicsusszant, felsírt, gyönyörű volt......csupasz kis magzatmázas tökéletesség. Amint a hasamra tették, csend lett és nézett, olyan okosan, értelmesen, a gyönyörű szemeivel. Szerelmes lettem. Abban a percben minden megszünt, fájdalom, idegesség......
Apa elvágta a köldökzsinórt, majd elmentek fürdeni és lemérni. Nálam addig jött a kellemetlenebb rész, de már az sem érdekelt.....vártam vissza a FIAMAT.
Aki jött is:
Ambrus Áron Marcell 2015-07.08-án 22:09-kor 3780 grammal és 56 cm-rel született.
Csodálatos, tökéletes, minden renben vele.
Majd 2 órát együtt töltöttünk hármasban a szülőszobán, apa is babázott. Átbeszéltük a szülést, azt mondta büszke rám. Én annyira nem voltam magamra, mert nem szerettem volna kiabálni. De szerinte, az semmi sem volt..... Hát így születtünk mi, indítás nélkül, természetes körülmények között, egy picike oxival, fájdalomcsillapítás nélkül.
Kibírtam........de 6 évig most sem szeretnék hallani a szülésről :)
Azóta itthon, lassan két hetes az úrfi....imádjuk. Laura szerelmes bele.
Kicsit nehéz még, de majdcsak belejövünk :)
