Lau mesél.

2010. november 4., csütörtök

Azt hiszem hogy már nekem is ideje néhány szót írnom, mi újság velem! Nagy valószínűséggel, átveszem anyától a blogolást, és ezentúl mindent az én szemszögemből fogok bemutatni. :) Remélem örültök neki. Persze anyának is hagyok majd helyet, kibontakozni.
Szerencsére már nagyon jól vagyok, a betegség elmúlt, de nagyon fájt a fülem, emiatt sokat sírtam, és nyűgös voltam. Most már csak hisztis vagyok.
A fogaim jönnek szépen sorban, anya azt mondta ma este majd belenéz a számba hogy nem e vagyunk gazdagabbak egy új foggal, akkor már 11 lenne. Biztos hogy jönnek, mert állandóan a számban nyúlkálok, és ilyenkor anya mérges rám, mert rám jön a hányinger is.
Képzeljétek, itt voltak az uncsitesómék, meg kerianyukám, és keriapukám, nagyon élveztem míg itt voltak, sokat játszottunk, csavarogtunk, sétáltunk, még aludni is velük aludtam el esténként. Most már nagyon hiányoznak, de megyünk holnap haza mamáéknál, és ők is ott laknak, úgyhogy megint játszhatom velük.
Anya fotókat is csinált, meg is mutatom:

Itt kerianyukámmal vagyok, nagyon szeretem:


A két uncsitesóm,, Gergő és Máté :


Itt játszom a fiúkkal:








Nagyon jól éreztem magam velük. Remélem még jó idő lesz a hétvégén is, és lehetünk kint a friss levegőn.
 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS