A tavasz krónikus "nincsidőmblogotírni" betegséget okoz

2012. március 22., csütörtök

Mióta megérkezett a jó idő, az igazi TAVASZ, krónikus betegségben szenvedek. A "nincsidőmblogotírni" betegségben.
Ahogy kinyílik a szemünk, elhárítjuk az esti romokat, és már nyílik is a teraszajtó. Kipakoljuk a reggelit a kerti asztalkára, és jóízűen megreggelizünk. :) Nincs is jobb annál, mikor a friss levegőn, madárcsicsergésben ihatja az ember a kávéját.
Laura épp, hogy bekapja az utolsó falatot a reggeliből, már indul is motorozni, rollerezni, a szomszéd kutyájával szórakozik a kerítésen át, vagy épp az 5 macska valamelyikét próbálja elkapni, és dögönyözni. (igaz egy macskánk sincs, mégis 5 is van)
Locsol, kertészkedik, tönkreteszi a tulipánhajtásaimat. :D :D Be nem áll a szája egész nap. Olyan szavak hagyják el a kis csacsogóját, hogy csak pislogunk. Ennek egy külön bejegyzést fogok szentelni, mert gyűjtöm ám, van is mit. :)
Este alig lehet berángatni, néha már nem is látszik milyen színű volt a mellény reggel rajta, olyan kis koszos.
Ordítások közepette nagy nehezen betuszkolom. Vacsizik, fürdik, és nyugovóra téríti a családot, mert ő már álmos (kb. fél 8 körül) . Míg elalszik ott fekszünk mellette, előtte elsorolja kiket szeret, majd mindkettőnket megölel-megpuszil, fordul egyet, és már húzza is reggel fél 7ig. :) A másnap ugyan ez kisebb-nagyobb módosulásokkal!
(csak zárójelben: a tulipánok meddig bírják a kiképzést??? 3cm körül vannak már de még kb. 4 hét kell mire virágba is borulnak! Addigra megszokják a Lau terrort?)

Egyébként kis szószátyár , mindent megfigyel, mindent utánoz, énekel, számol, mondókázik. Nem profin, hozzáteszem. Ráér még kis géniusznak lenni. majd az oviban ha bizonyít nekünk az bőven elég lesz. Tényleg ovi, megtudtam, hogy május 7-11 a pontos dátum a beiratkozásra, semmi papírt nem kell előre kitölteni, majd ott, és szerencsére ott be tudom íratni a többi oviba is, így központilag a kerület bármelyik ovijába bekerülhet! Természetesen szajkózni fogom, első helyként a Pozsonyi úti ovit, másodiknak meg a Rózsa utcait..............ha minden kötél szakad a többi sem lehet olyan rossz! Születési anyakönyvi kivonat kell, és egy igazolás a doktornőtől, hogy óvoda érett és egészséges. Nyílt nap majd a nyár folyamán lesz, biztos, hogy ott leszünk. :)

Teljesen büszkeséggel tölt el, mikor épp autózunk, vagy csavargunk a városban és szól, hogy neki márpedig pisilnie kell. Vagy amikor utazunk hazafelé, és stop-ot kiabál apának, hogy neki márpedig pisilni kell. Akkor teljes gázzal egy pihenő, vagy egy benzinkút. Hazáig kibírja egy "tankolással". :)

Elkezdődött a tavasz, vele együtt a töménytelen gyümölcsevészet. mindent megeszik, alma, körte, banán, eper, ananász, szőlő. Reggeli-ebéd előtt, után. Bárhol-bármikor! szerencsére a betegség is elkerül mostanság kopp-kopp-kopp! Nagyon reménykedem benne, hogy az őszig nem is leszünk újra betegek!

Kicsit kusza lett ez a bejegyzés, de már kénytelen voltam megírni, mert miért vezet az ember blogot, ha nincs ideje, kedve írni bele! :)
 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS