Van ám nekünk gyerekünk is

Szégyellem magam. Lauról nem is esik mostanában szó. Pedig van miről írni. Önálló nagylány lett! Mindent egyedül szeretne csinálni, és csinál is persze. Öltözik-vetkőzik. Pakol, hajtogat. Mindenben segít, közben mondókázik énekel.
Rajzol, teljesen meghökkentő milyen ember alakokat alkot. És mindegyik felismerhető, apa pl. fekete hajjal szerepel minden rajzon. Papa pöttyös állal, ez jelzi a néha szúrós szakállát. Mama csakis hosszú hajjal, saját magát pedig mindig pöttyös szoknyába rajzolja.
Balerina lesz (szerinte). Nyaralás alatt, minden este volt a színpadon valami műsor, ami a legjobban nyomott hagyott benne, az a balett előadás volt, nem is akármilyen, igazi kicsikék balettoztak.
Nagyon tetszett neki, és mondja folyton, neki is kell "hüll" (tüll) szoknya. Így ha elkezdi az ovit, vinni fogom balettra. Már a sulit is kinéztem neki, jövő héten be is megyek. Ha tetszik majd neki, fogunk járni, ha nem, akkor majd találunk valami újabb elfoglaltságot.
Lassan kezdődik az ovi is, még nem vettünk semmit meg. Ráérünk alapon. Az ágyneműkről, nem is beszéltünk a szülőin, majd rákérdezek, ha megyünk az ebédet befizetni.

Ezek közben, a mindennapi szeretetmegnyilvánulásai, nap-mint nap levesznek a lábamról. Többször is elmondja naponta, mennyire szeret: "Anya, én nagyon heretlek téged" (a s,sz,z,zs-t még nem tudja mondani).
Kapunk minden nap valami apróságot tőle, vagy lefest egy kavicsot, vagy rajzol egy képet. Szeretettel hozza és adja át. Névnapomon ő volt az első, aki köszöntött. "Anya boldog névnapocskát! Hol a tortád????"
Majd elájultam, mivel ő kapott, így szerinte névnapra is mindenkinek jár, így felhívta apát, hogy hozzon nekem tortát. :)

Imádnivaló szeretetgombóc. ♥