Lezártuk

2013. június 20., csütörtök

Fancsaliképű kis mucus ♥
Az első "tanévet" több mint egy hete lezártuk. Nem lett volna kötelező, hiszen még van így is 1 hónap az oviból, majd csak július végén zár be egy hónapra.
Nekünk muszáj volt, sajnos ismét jött egy elég heves, nagyon durva középfülgyulladás. Főorvosnővel konzultáció, műtét időpont megvan (júli. 22.)
Közösség a nyárra kizárva (ovi) nehogy elkapjon valami bacit, és akkor halasztani kelljen majd a műtéten. Így is giga nagy szerencsénk volt, előttünk mondták le az időpontot, így megkaphattuk mi, amúgy csak szeptemberre lett volna. A július elejét anesztesnél,vérvételen,belgyógyászaton,háziorvosnál fogjuk tölteni, majd augusztus elejéig lábadozunk.............. remélem hamar, és nyomtalanul, komplikáció nélkül túlleszünk rajta.

Így egy gyors berohanásazoviba az ott maradt cuccokért. Úgy készültünk, hogy lesz egy laza nyári egy hónapja, elszakadni Ica és Gitta nénitől, és hozzászokni Orsi és Anita nénihez. Ennek ellenére, egy gyors berohanós, összepakolós, mindenkit megölelős, elköszönős 5 perc lett belőle.
Augusztus végén, az új csoportszobában, az "új" óvónénikkel kezdünk. Még szerencse, hogy a jelünk megmaradt, és hogy mindenki ismer mindenkit, így újdonság nem sok lesz, inkább a szokások lesznek másak, ebben a csoportban. Fő a változatosság, nem félünk várjuk az újat.

A műtéttől jobban félek, nem is kicsit, de annak is rendben kell lenni. Anyum már ki is vett arra a hétre szabit, apa is itthon lesz. Tudom kis "semmiség", de annak aki egy szúnyogcsípésbe bele tud halni.................

Lábadozás után pedig, megyünk egy maratonit nyaralni, vagyis maratoni hosszút pihenünk (apa itthon lesz) és közben nyaralunk is. Több mint 14 napot. :) Aztán újult erővel kezdünk bele a "szorgalmi"  (szeptemberi) időszakba, ahol terveim/vágyaim szerint már én is dolgozó nő leszek.
 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS