Eleinte nem is akart róla beszélni, aztán 1-1 mondatot, momentumot elmondott. Szerintem nem is nagyon emlékezett hirtelen. Aztán jöttek az emlékek és megeredt a nyelve is.............

Az első amit elmondott, hogy volt egy pörgő valami, ami vizet spriccelt, a lábára, de neki nem, mert neki nem fáj a lába...........(szerintünk ez az EKG szerű műszer lehetett, ami nézte hogyan működik a szervezete az altatás alatt)
És jöjjön az ő sztorija, az ő szavaival, lehet már nem tudom szó szerint visszaadni, de valahogy így hangzott.

"sokan voltak bent anya, volt egy doktorbácsi is, aki kedves volt, de én nem akartam vele beszélgetni, feküdtem az ágyon, jött a mi doktornénink, azt mondta ideadja a maszkot és nagyon tartsam az arcomhoz, büdös lesz kicsit ha bekapcsolja, de ne csukjam be a szemem..............bekapcsolta büdös volt a maszk, mondtam is neki ez "nagyooooooooon büdös" megkérdezte hogy hívnak...............mondtam Laura vagyok , többre nem emlékszek"

Hála Istennek, elég jól élte meg/át, átbeszéltük ezerszer, megbeszéltük a részleteket, kapott jutalmat. Kezd visszatérni a régi kerékvágásba, már nem lehet vele bírni, visszadumál, szemtelen............szóval jól van. :)
Már nagyon várjuk az ovit, az őszt, hogy végre újra szabályok között teljenek a hétköznapok, mert nagyon elkanászosodott a nyáron.
Lesz bajuk az óvónéniknek vele :)

Elment

"Ne jöjj el sírva síromig, nem fekszem itt, nem alszom itt. Ezer fúvó szélben lakom, gyémánt vagyok fénylő havon. Érő kalászon nyári napfény, szelíd esőcske őszi estén. Síromnál sírva meg ne állj; nem vagyok ott, nincs is halál." - elaludt....örökre - sosem felejtlek el drága Nagyikám ♥♥♥♥

  Mindent írnék, de nem jönnek a szavak. Az emlékek bugyognak ki belőlem....amikor dagasztotta nekünk a kalácsnak a tésztát, amikor mesélte a régi sztorikat, százszor-ezerszer meghallgattunk egy-egy történetet. Amikor órák hosszán keresztül fésülgette a hajam, amikor próbált óvni mindentől, amikor nagyon sokat veszekedtünk, mert kamasz voltam és nem akartam hogy beleszóljon abba mit csinálok. Amikor ha nem találtam valamit nála épp mindíg volt, az ami kellett. Ahogy szerette a lányomat, ahogy szeretett engem, ahogy szerette Zolit. Ahogy tudott minket siratni, és imádkozni értünk ha betegek voltunk. Ahogy nem tudta megjegyezni Laura nevét, és Nórikát mondott neki folyamatosan................ Ahogyan nekem azt mondta "Anikám" úgy senki sem fogja soha.................

Rettentően fog hiányozni. De jó helyen van. Csendben elaludt, és vége lett a szenvedésnek. Mert ez az utolsó hónap már az volt...

Nyugodj Békében Drága nagyikám ♥

Közérdekű

Egy közérdekű infóval ugrok most be.
A jobb oldali sávban, innentől a "fotóink" link lista alatt, folyamatosan megtaláljátok majd az új fotókat, albumokra lebontva. :)

Így néz ez ki innentől.

Pusszantás :)

A műtét és ami mögötte van

                 Bevezetésképp, ez nem kis dolog. Aki azt mondja, annak vagy nincs szíve, vagy nem fogja fel normálisan a dolgok súlyosságát. Egy altatással járó műtét, igenis nagy dolog. Mert szerintem egy műtét nagysága, komolysága nem attól függ, hogy épp mit és hol operálnak, vagy meddig. Hanem hogy elaltatnak, és amikor altatnak, az már nagy dolog. Az már csak mellékes tényező, hogy meddig alszol. Egy altatás, az altatás. Ki tudja felébredsz-e, elköszönés a műtőajtóban úgy hogy lehet nem látod többé a gyönyörű szemeit. Igen, nekem ilyen dolgok jártak a fejemben. Akinek már műtötték, altatták el gyermekét az tudja miről beszélek. De kezdjük az elején......................................
                 Hétfőn fél 6-kor ébresztettük Lulát, aki vasárnap igencsak keserves étvággyal küzdött,így farkaséhesen ébredt. Sajnos csak teával szolgálhattam, azzal is 2 decinyivel. Így hisztisen indult az ébredés. Előző este én már mindent összekészítettem, így csak öltözködni, mosakodni, mesét nézni kellett. 6:10-kor már a kocsiban ültünk és indultunk. Forgalomtól függően olyan 30-40 perc hozzánk (a lakáshoz) a váci kórház. Most 30 perc alatt sikerült odaérnünk (reméljük ezért nem kapunk majd drága fotót) így háromnegyed 7-kor én már a felvételi szoba előtt álltam a dossziéval a kezemben. 7-kor nyitott a szoba, másodikként sikerült bejutnom. 7:06-kor már a gégészet betegfelvételén voltunk, aláírtuk a papírokat, majd leültünk és vártunk egy picit a főorvosnőre. Nem sokkal később meg is érkezett, szokásához híven mosolygósan, kedvesen. Behívott előttünk egy kisfiút, akit sajnos, haza is küldött (elmaradt a műtét) mert csúnya volt a torka. Mi következtünk. Aláírtam egy raklapnyi papírt, majd elmondta a menetet, ahol kiderült, mi leszünk az elsők, fél 9-kor várni fogja Lulát a műtőben. A nővérke kedvesen megmutatta, a szobánkat, választhattunk ágyat, hisz mi voltunk az elsők. Kipakoltunk, átöltöztünk. Olvastunk egy Anna-Petit, és már jött is, hogy ezt a kis folyadékot igya meg a kisasszony. Ez nem volt más mint a feloldott 5mg Dormikum. Elméletileg ettől elkábulnak, és nem is tudják, nem is érzékelik, hogy beviszik őket a műtőbe. Fél óra a hatóideje. 5 perc múlva megjelent a kedves műtősbácsi, aki megnyugtatott, még nem viszi be, csak a műtő elé tolja, é ott várunk még kb. 20 percet. Így is lett. Vártam-vártam és vártam, hogy kábuljon Lula, de ő egyre inkább élénkebb lett, mígnem kiderült ez nem altató, ez élénkítő, műtős nyelven "bátorítónak" is nevezik. Így az amúgy is nagyszájú cserfes leányzó, még bátrabb és zavart lett. Meggyőzően mutatta nekem, hogy világít a keze, és hogy mellette még fekszik egy kislány a hordágyon :) :) Nevettünk egy jót, majd ismét megjött a műtős bácsi......................................
Megöleltem, úgy mintha sosem látnám többé, megpusziltam, és annyit súgtam a fülébe "nem lesz semmi baj" . A ragyogó kék szemeivel végig követett, míg betolták, majd intett egyet, és eltűntek az ajtók mögött.
                    Innen kezdődött a legborzasztóbb negyven perc, pörgött-kattogott az agyam. Vajon nyugodt?? Minden rendben van?? Elalszik rendesen?? Nem rontanak el semmit......? Minden forgatókönyv lepörgött előttem, és csak imádkozni tudtam, kértem a jó Istent legyen vele, és egészségesen hozza ki nekem. Nem sokkal később nyílott az ajtó, és egy magából kikelt, ordító, zavart Lulát láttam, vagyis láttam volna, ha műtős bácsi nem fekszik félig rajta........................ Ugyanis annyira kapálózott, ordított ébresztés után, hogy csak így tudta kitolni, hogy félig rajta feküdt.......... Lula artikulálatlanul ordított, nem tudta hol, nem tudta mi történt vele, csak annyit tudott ordítás közben mondani: fáj. Bevitte a szobába, letette az ágyra, kaptunk egy vesetálat, tele gézlappal, ezzel törölgessem a véres trutyit kifelé a szájából. Csak hason fekhet. Nem tudom meg fele nyugtatni, csak ordít..............ömlik belőle orrán száján a véres trutyi. Kb. fél óra lehetett, mire megnyugodott, nyögdécselve, fel-fel sikongatva aludt egy órát. Nem kapott fájdalomcsillapítót. Azt mondták, csak akkor adnak, ha nagyon nem bírja. Ő bírta. Jött a nővérke. Felülhet. Igyon teát, ideadta, de az első 2dl-be tett  egy kupica port. Talán fertőtlenítő volt. Megitta. Kicsit még zavart volt, de kérte játszunk a memóriakártyával....................3 partiban megvert, mesét olvastunk, lepihent, viccelődött. Azt hittük túlvagyunk rajta ilyen könnyen. Gondoltam ez egy álom, ilyen nincs, hogy ennyi. És jól gondoltam.............
                Kb. 3 órával a műtét után rettentő ordításba kezdett, hogy fáj a hasa, elvittem wc-re gondoltam az altatógáz tekergeti a kis beleit. Leültettem, keservesen ordított, és tekergőzött. Egyszer csak kidobta a taccsot, az összes vér amit lenyelt ott landolt a földön. Hulla sápadt lett. Főorvosnő jött, egy hányás belefér, 2-3-nál keressük a nővérkét, igyon amennyit csak tud teát. Tukmáltam rá a kórházi teát. Nem kóstoltam meg, milyen hiba volt. Fél órával később, két korty tea után ismét keserves ordítás, hányás. Majd fél órával később ugyanez, de itt egy picit el is ájult............. Nővérke hozta a szurit (B6 és v.mi fájdalomcsillapító). 20-25 perccel később jobban lett. Gondoltam egy merészet, kiöntöttem az üvegéből a teát és feltöltöttem jó hűs ásványvízzel. Megitta jóízűen, kb. 2dl-t. Benne maradt. Elaludt. Felkelt, megivott még 2-3 dl-t, benne maradt. Meglátta a vacsorát az asztalon, sima pii vaj, kenyérrel. Megette a felét, benne maradt. Ivott. Egyre jobb színe lett. Aztán gondoltam megkóstolom a teát, ha ti még ittatok erős, borzasztó, citrom nélküli teát, akkor ez az volt. Az éjszakás nővérke el is mondta, hogy ez rettentő, és hogy tuti ez irritálta a friss sebes torkát, meg a gázok a pocakját, ettől hányt. Egy jókora hiszti után, mert mamának és apának el kellett jönni, még evett néhány falat kenyeret, majd elaludt. Nyugtalanul, rugdosódva, többször felébredve, még mindíg kissé zavartan, de eltelt az éjszaka.
               Reggel 6-kor már vajas kenyeret majszolt, vízzel. Fél 8-kor pedig már zárójelentéssel a kezünkben indultunk ki a kórházból, az augusztus 13.-ai viszontlátás reményében. :)

(a műtétről, főorvosi tanácsokról hamarosan ugyanitt :) )

Műtét előtt..........

Már alszik egy ideje. Nem tudja még mi vár rá. Vagyis tudja, csak nem érti. Boldogan emlegeti mindenkinek, hogy neki bizony holnap kiveszik az orrmanduláját. Meg hogy kapni fog maszkot, amitől majd elalszik és nem is fog semmit érezni...................
Ó bár így lenne és hamar elfelejtenénk az egészet.
Mostanában fél, nem tudom mitől, és pontosan mióta, de fél. Mennem kell vele a wc-re, mert az kicsi "szoba" és ő ott fél. Ma is ott ültem mellette, mikor megszólal: "Anya ugye senki sem halt még bele az orrmandula kivételbe"
Köpni-nyelni sem tudtam egy pillanatra. Válaszoltam, hogy persze hogy senki.............
Aztán megkérdeztem, hogy miért te félsz tőle kicsikém, a válasz egyszerű volt: " Nem, csak izgulok".
Ami látszik is rajta egyébként, annyira feszült és kis ideges. Tudom, ez mind rólam megy át rá, de mégis. Sehogy, semmi sem jó. Hiszti, földhöz vágja magát,  visszabeszél............... Próbálok türelmes lenni, mert hogy ne most műtét előtt veszekedjek már rá, kevésbé sikerül. Ingerült, feszült vagyok én is..................nagyon-nagyon túlszeretnék már lenni rajta. Azt is tudom, rutinműtét. Mégis altatás. Mégis műtét. Mégis kórház. Nem mellesleg Ő a mi gyerekünk, akiért akkor is aggódom ha egy szúnyog megcsípi.
Félek. Féltem. Izgulok ...

Lelkiekben-testiekben-mindenhogy

Készülünk. Voltunk tegnap aneszteziológián, ma ismét a F.O.G.-on a főorvosnőhöz, előtte háziorvosnál. Mostantól várunk, és burokban tartjuk hétfőig, nehogy elkapjon valamit. Beszélgetünk róla sokat, és izgulunk. Folyton erről beszél "ha már nem lesz mandulám" "mi lesz altatós szobában" "ki jön velem".........................
Nekem kellene most a legnyugodtabbnak lennem, és próbálni tartani magam, de a végkimerülés az nagyon közel van.
Mind idegileg, mind testileg-lelkileg. Néha csak azt érzem, bőgni kellene egy nagyot, de azt sem szabad akármikor..................

Szóval várunk türelmesen, kitartóan. Hétfőn pedig indul a mandula.................

Bohócfejű Lula ♥

Erre most rápihenünk

Túl vagyunk rajta, volt sírás, fájt is neki. Aggódom is. Nagyon sokára állt el a vérzés neki a szúrás helyén. Tartok nem lesz jó a véralvadása. De ez is kiderül majd ma, ugyanis 3-ra mehetek is az eredményért.
Amint a kezünkben van, erre rá is pihenünk, hisz megyünk hétvégére anyumékhoz. Friss, csendes, vidéki levegő.................................kell ennél több???? :)

Kezdődik.......kezdődik.......kezdődik

Holnap kezdődik a procedúra. 

Vérvétel.

Aztán folytatjuk...............22-én pedig.......félek.

Margitsziget

Vasárnap pedig a Margitszigeten időztünk. Annyira szeretjük. Annyira más mint a többi ilyen hely. Hangulata van. Nekünk mindenképp. :)
Szuper a szökőkút, igazi turista látványosság. Mi is elnézegettük pár percig. Majd béreltünk egy Vuk-ot ( bringóhintót), körbetekertük a szigetet. Popcornt és jégkrémet ettünk közben. Majd vattacukror, fött kukoricával.......................... :)
Végül játszótereztünk egy szuperjót :)

Többi kép itt.

Tartalmasan

...........telnek a napok. Nem unatkozunk, az az egy biztos. Mivel nyaralni nem tudunk menni, míg nincs meg a műtét, így csak napokban gondolkodunk. Így volt ez tegnap is, mikor is úgy döntöttünk, meglátogatjuk a Balcsit.
Siófokra indultunk, de változott a terv, így Tihany felé vettük az irányt, szétnéztünk, fagyiztunk egyet, majd révvel átmentünk Szántódra, ahonnan egyenesen megszokott helyünkre, Balatonszárszóra vettük az irányt. Rég voltunk, de a hangulat nem változott, igazi családbarát környék, sok gyermekes család, nyüzsgő élet, fejlődő, felújított strand rész, ami nem mellesleg ingyenes. A hekk még mindig itt a legfinomabb....................
Szuperül eltöltött nap volt, épp mire az utolsó falatot is lenyeltük, megjött a lehűlés, az eső..............így elindultunk haza. Majd' 8 óra volt mire hazaértünk. Kellemesen elfáradtunk............ :)

Többi kép itt.