A műtét és ami mögötte van

                 Bevezetésképp, ez nem kis dolog. Aki azt mondja, annak vagy nincs szíve, vagy nem fogja fel normálisan a dolgok súlyosságát. Egy altatással járó műtét, igenis nagy dolog. Mert szerintem egy műtét nagysága, komolysága nem attól függ, hogy épp mit és hol operálnak, vagy meddig. Hanem hogy elaltatnak, és amikor altatnak, az már nagy dolog. Az már csak mellékes tényező, hogy meddig alszol. Egy altatás, az altatás. Ki tudja felébredsz-e, elköszönés a műtőajtóban úgy hogy lehet nem látod többé a gyönyörű szemeit. Igen, nekem ilyen dolgok jártak a fejemben. Akinek már műtötték, altatták el gyermekét az tudja miről beszélek. De kezdjük az elején......................................
                 Hétfőn fél 6-kor ébresztettük Lulát, aki vasárnap igencsak keserves étvággyal küzdött,így farkaséhesen ébredt. Sajnos csak teával szolgálhattam, azzal is 2 decinyivel. Így hisztisen indult az ébredés. Előző este én már mindent összekészítettem, így csak öltözködni, mosakodni, mesét nézni kellett. 6:10-kor már a kocsiban ültünk és indultunk. Forgalomtól függően olyan 30-40 perc hozzánk (a lakáshoz) a váci kórház. Most 30 perc alatt sikerült odaérnünk (reméljük ezért nem kapunk majd drága fotót) így háromnegyed 7-kor én már a felvételi szoba előtt álltam a dossziéval a kezemben. 7-kor nyitott a szoba, másodikként sikerült bejutnom. 7:06-kor már a gégészet betegfelvételén voltunk, aláírtuk a papírokat, majd leültünk és vártunk egy picit a főorvosnőre. Nem sokkal később meg is érkezett, szokásához híven mosolygósan, kedvesen. Behívott előttünk egy kisfiút, akit sajnos, haza is küldött (elmaradt a műtét) mert csúnya volt a torka. Mi következtünk. Aláírtam egy raklapnyi papírt, majd elmondta a menetet, ahol kiderült, mi leszünk az elsők, fél 9-kor várni fogja Lulát a műtőben. A nővérke kedvesen megmutatta, a szobánkat, választhattunk ágyat, hisz mi voltunk az elsők. Kipakoltunk, átöltöztünk. Olvastunk egy Anna-Petit, és már jött is, hogy ezt a kis folyadékot igya meg a kisasszony. Ez nem volt más mint a feloldott 5mg Dormikum. Elméletileg ettől elkábulnak, és nem is tudják, nem is érzékelik, hogy beviszik őket a műtőbe. Fél óra a hatóideje. 5 perc múlva megjelent a kedves műtősbácsi, aki megnyugtatott, még nem viszi be, csak a műtő elé tolja, é ott várunk még kb. 20 percet. Így is lett. Vártam-vártam és vártam, hogy kábuljon Lula, de ő egyre inkább élénkebb lett, mígnem kiderült ez nem altató, ez élénkítő, műtős nyelven "bátorítónak" is nevezik. Így az amúgy is nagyszájú cserfes leányzó, még bátrabb és zavart lett. Meggyőzően mutatta nekem, hogy világít a keze, és hogy mellette még fekszik egy kislány a hordágyon :) :) Nevettünk egy jót, majd ismét megjött a műtős bácsi......................................
Megöleltem, úgy mintha sosem látnám többé, megpusziltam, és annyit súgtam a fülébe "nem lesz semmi baj" . A ragyogó kék szemeivel végig követett, míg betolták, majd intett egyet, és eltűntek az ajtók mögött.
                    Innen kezdődött a legborzasztóbb negyven perc, pörgött-kattogott az agyam. Vajon nyugodt?? Minden rendben van?? Elalszik rendesen?? Nem rontanak el semmit......? Minden forgatókönyv lepörgött előttem, és csak imádkozni tudtam, kértem a jó Istent legyen vele, és egészségesen hozza ki nekem. Nem sokkal később nyílott az ajtó, és egy magából kikelt, ordító, zavart Lulát láttam, vagyis láttam volna, ha műtős bácsi nem fekszik félig rajta........................ Ugyanis annyira kapálózott, ordított ébresztés után, hogy csak így tudta kitolni, hogy félig rajta feküdt.......... Lula artikulálatlanul ordított, nem tudta hol, nem tudta mi történt vele, csak annyit tudott ordítás közben mondani: fáj. Bevitte a szobába, letette az ágyra, kaptunk egy vesetálat, tele gézlappal, ezzel törölgessem a véres trutyit kifelé a szájából. Csak hason fekhet. Nem tudom meg fele nyugtatni, csak ordít..............ömlik belőle orrán száján a véres trutyi. Kb. fél óra lehetett, mire megnyugodott, nyögdécselve, fel-fel sikongatva aludt egy órát. Nem kapott fájdalomcsillapítót. Azt mondták, csak akkor adnak, ha nagyon nem bírja. Ő bírta. Jött a nővérke. Felülhet. Igyon teát, ideadta, de az első 2dl-be tett  egy kupica port. Talán fertőtlenítő volt. Megitta. Kicsit még zavart volt, de kérte játszunk a memóriakártyával....................3 partiban megvert, mesét olvastunk, lepihent, viccelődött. Azt hittük túlvagyunk rajta ilyen könnyen. Gondoltam ez egy álom, ilyen nincs, hogy ennyi. És jól gondoltam.............
                Kb. 3 órával a műtét után rettentő ordításba kezdett, hogy fáj a hasa, elvittem wc-re gondoltam az altatógáz tekergeti a kis beleit. Leültettem, keservesen ordított, és tekergőzött. Egyszer csak kidobta a taccsot, az összes vér amit lenyelt ott landolt a földön. Hulla sápadt lett. Főorvosnő jött, egy hányás belefér, 2-3-nál keressük a nővérkét, igyon amennyit csak tud teát. Tukmáltam rá a kórházi teát. Nem kóstoltam meg, milyen hiba volt. Fél órával később, két korty tea után ismét keserves ordítás, hányás. Majd fél órával később ugyanez, de itt egy picit el is ájult............. Nővérke hozta a szurit (B6 és v.mi fájdalomcsillapító). 20-25 perccel később jobban lett. Gondoltam egy merészet, kiöntöttem az üvegéből a teát és feltöltöttem jó hűs ásványvízzel. Megitta jóízűen, kb. 2dl-t. Benne maradt. Elaludt. Felkelt, megivott még 2-3 dl-t, benne maradt. Meglátta a vacsorát az asztalon, sima pii vaj, kenyérrel. Megette a felét, benne maradt. Ivott. Egyre jobb színe lett. Aztán gondoltam megkóstolom a teát, ha ti még ittatok erős, borzasztó, citrom nélküli teát, akkor ez az volt. Az éjszakás nővérke el is mondta, hogy ez rettentő, és hogy tuti ez irritálta a friss sebes torkát, meg a gázok a pocakját, ettől hányt. Egy jókora hiszti után, mert mamának és apának el kellett jönni, még evett néhány falat kenyeret, majd elaludt. Nyugtalanul, rugdosódva, többször felébredve, még mindíg kissé zavartan, de eltelt az éjszaka.
               Reggel 6-kor már vajas kenyeret majszolt, vízzel. Fél 8-kor pedig már zárójelentéssel a kezünkben indultunk ki a kórházból, az augusztus 13.-ai viszontlátás reményében. :)

(a műtétről, főorvosi tanácsokról hamarosan ugyanitt :) )