"Ne jöjj el sírva síromig, nem fekszem itt, nem alszom itt. Ezer fúvó szélben lakom, gyémánt vagyok fénylő havon. Érő kalászon nyári napfény, szelíd esőcske őszi estén. Síromnál sírva meg ne állj; nem vagyok ott, nincs is halál." - elaludt....örökre - sosem felejtlek el drága Nagyikám ♥♥♥♥
Mindent írnék, de nem jönnek a szavak. Az emlékek bugyognak ki belőlem....amikor dagasztotta nekünk a kalácsnak a tésztát, amikor mesélte a régi sztorikat, százszor-ezerszer meghallgattunk egy-egy történetet. Amikor órák hosszán keresztül fésülgette a hajam, amikor próbált óvni mindentől, amikor nagyon sokat veszekedtünk, mert kamasz voltam és nem akartam hogy beleszóljon abba mit csinálok. Amikor ha nem találtam valamit nála épp mindíg volt, az ami kellett. Ahogy szerette a lányomat, ahogy szeretett engem, ahogy szerette Zolit. Ahogy tudott minket siratni, és imádkozni értünk ha betegek voltunk. Ahogy nem tudta megjegyezni Laura nevét, és Nórikát mondott neki folyamatosan................ Ahogyan nekem azt mondta "Anikám" úgy senki sem fogja soha.................
Rettentően fog hiányozni. De jó helyen van. Csendben elaludt, és vége lett a szenvedésnek. Mert ez az utolsó hónap már az volt...
Nyugodj Békében Drága nagyikám ♥
