Egy csodás nap története

Végre eljutottam én is, odáig, hogy megörökítsem a tali élményeit itt a blogunkban! Múlt hét szerdán voltunk Timiéknél, és töltöttünk el náluk egy csodás napot! Nagyon vártuk már a találkozót.
Féltem kicsit, hogy Laura majd sírva fog bújni a nyakamba, szokott ilyet produkálni, ha számára ismeretlen emberekkel találkozik.
Ennek ellenére, meglepetést okozott nekem, hisz nem sok idő kellett neki mig felszabadult, és játszott. Timiéknél igazi bababirodalom van. Itt csak jól tudják érezni magukat a gyerkőcök. Panna és Lili igazi gondoskodó nagylányok. Emmus egy édes kis mosolygombóc. KisNoel pedig a szerelmem lett, na és persze Laué. A két nagylány (Panna és Lili) nagyon jól megértették egymást, édesen megbeszélték a dolgokat! :) Megzabáltam őket! :) Lau inkább a "kicsik" felé húzott, Emmust dédelgette, KisNoelt puszilgatta, szeretgette. Zabálni való kis moszat volt.
Timi egy tündér, kedves, nagyon szimpatikus anyuka! :) Fincsi muffint sütött nekünk, amiből én édesszájú, fel is faltam rengeteget! :)
Eszti is kedves kis meglepivel készült, ő is muffint sütött, amire a gyerkőcök nevének a kezdőbetűjét rajzolta rá, azt hiszem cukormázzal. A nagy haza rohanásban ott hagytuk L betűset. Bocsi érte.
Egy szóval számomra egy csodás és felejthetetlen nap volt, de megismételhető, nagyon várjuk a következőt, hamarosan egyeztetünk az időpontról!:)

Néhány kedvenc képem:

Mi így szeretjük az őszt

Mindazokért.....................

.....................kiket nem láttunk már régen!
Hiányzik. Mert anya vagyok, mert a testvérem volt. Mert egy drága kis csillag volt nekünk, még betegen is. Ő volt a legcsodásabb kis emberke nekünk. El tudom képzelni, milyen fájdalom lehetett akkor és most, anyukám szívében. Nincs velünk, eltelt megannyi év (6 év) , HIÁNYZIK, nem tudom ezeket jobban kifejezni. Csak egy üresség van, fájdalom, de tudom, hogy Laura azért jött, hogy enyhítse a fájdalmunkat, és segítsen az én drága anyukámnak is kilábalni a fájdalomból. Meggyógyulni sosem fog a seb a szívünkön, de talán szépen beforr a seb, majd idővel........................nem most............még hat év elteltével is vérzik. Hiányzik, fáj..........................!
Ez az idézet tükrözi legjobban,azt amit érzünk:

"A halál nem a legrosszabb. A legrosszabb a tartós szenvedés, a folytatódó iszonyat."

Andre Comte-Sponville

Szerintem mindannyiónk fejében megfordulna ez az idézet, ha 3 éven keresztül szenvedni látná a gyermekét. A kis teste feladta a harcot 2005. december 16.-án, azóta angyalkaként vigyáz ránk. Fentről figyel ránk. Ott már neki nem fáj semmi. Boldog. Nyugodt. Egészséges. Ennyi nyugtat csak.............................................