Szép volt, jó volt, elmúlt…….

2012. december 30., vasárnap

Azt hiszem ideje egy gyors beszámolót összehozni, avagy nyomot hagyni itt a blogban a karácsonyról.

Előre eltervezett menetrend szerint, most hazautaztunk szentestére és az első napjára karácsonynak. Mivel múlt évben nálunk volt bandázás, így most anyuméknál terveztük, de nem lehetett végig maradni, mert apának ugyebár munka volt két ünnep között, meg hát itt van Pesten a másik mama is. :)

Már a karácsony előtti hétvégét is otthon tölöttük, főzéssel készülődéssel, karácsonyfa “öltöztetéssel”. Még jó, hogy szinte egybe nyílik anyumék, meg tesómék háza, így Lula hol itt rakott fel egy csillagot, hol ott egy csengőt. Estére általában kipurcant, a sok élménytől mókától kacagástól. Enni nem nagyon volt ideje, ha evett akkor is a mézeskalácsot csente a tányérokról. Szenteste szépen megvacsoráztunk, aztán “szárnycsapkodásokat” halott Laura szoba felől, és láss csodát, a karácsonyfa alatt, tényleg ajándékok sorakoztak. Volt itt minden mi szem-szájnak ingere. Malacos társas, rózsaszín zhu-zhu, Legó, játék mikro a konyhába, mondókáskönyv, kedvenc plüssbárány. A nagy játék és “mindentpróbáljunkki” között észre sem vettük, hogy éjfélt ütött az óra, így a holnapi folytatás reményében mindneki nyugovóra tért.

Másnap reggel anyummal korán keltük és elkezdtük az aznapi menüt elkészíteni, töltött gomba, magvas rántott szelet, kukoricás rizs volt a terv. Szerencsére minden szépen haladt. Befutottak a másik nővéremék, így teljes volt a kép, és az unokák létszáma is (lásd előző bejegyzésem, kép). Kezdődött a móka, nagy hancúrozás, ajándékozás ismét, no meg a végtelennek tűnő evés-evés, sütimajszolás. Estére már majd kipukkantunk, mozdulni sem bírtunk a nevetéstől sem, meg a tele pocakoktól sem. Fáradtan de annál több élménnyel tértünk ismét nyugovóra.

Másnap reggel már úgy ébredtünk, hogy pakolunk és indulunk is hazafelé, egy gyors kávé, be a csomagtartónyi játék és elindultuk. Mire felértünk Lula kipihente magát, így leadtuk a másik mamánál, hogy a Jézuska és az angyalok meg tudják hozni nálunk is fát, ajándékokkal. (magyarul: egy napért, karácsony második napján apával fát diszítettünk, és ajándékot pakoltunk alá, hogy itthon is legyen). Közben mamánál is jártak az angyalok, fehér zhu-zhut és a kastélyukat hozták, egy Peppa malacos köntössel.

Elámulva vette észre, mikor beléptünk a lakásba, hogy attól, hogy nem voltunk itthon, bizony itt is lapulnak ajándékok, és még hogy fa is lett, mikor elmentünk még nem volt, ez maga volt a csoda. Rögtön megtalálta a Hercegnős kreatív fejlesztő társast (ami baszottul nem érdekli, de mi jót szórakozunk vele apával) és a micimackós memóriakártyákat. Azt vettem észre az egész ünnep végére, hogy túl sok volt az élmény és az ajándék, besokallt na………… hála istennek ugyanannyi jó pillanat és még több szeretet volt ebben a néhány napban.

Még sok hasonló, rohangálós, nagycsaládos karácsonyt szeretnék…………… ♥

 

(most készülünk a szilveszterre, Lula szerint nagy buli lesz ♥)

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS