A tegnapi Kristóf látogatás, felkavaró élmény volt számomra! Ahogy magamhoz öleltem, azt a kis pihe-puha, a melegtől nagyokat sóhajtó, védtelen kis testet, elfogott egy érzés. Ugyan az, mint amikor Laurát tervezgettük, mikor lesz, hogyan lesz, az a nagyon vágyom rád érzés! Nem tudom megmagyarázni, lehet az az édes baba illat, vagy puha kis testecske, de egy pillanatra ismét pocakos akartam lenni, és ismét át akartam élni ezt a csodát! Aztán egy pillanat múlva már nem láttam a könnyektől, Laura olyan édesen simogatta, ölelgette, vigasztalta ha sírt, rémült arccal próbálta magyarázni, hogy sír a baba, és tegyünk vele valamit! Aztán biztattuk, hogy puszilja meg a kis buksiját és nem fog sírni. Ujjongásba tört a kis drágám, amikor a puszija hatására, tényleg abbahagyta Kristóf a sírást! Édesek voltak. Aztán egyik pillanatról a másikra, el is foszlott a rózsaszín fátyol a szemem elől, amikor Laura kapaszkodott rám felfelé, közben fülsértő hangon anyázott, Kristóf az ölemben ordított..................kell ez nekem??? Tényleg akarom???
Ki tudja, majd hozza az élet! :) Ezt is megoldanám, mint annyi mást az életben! :)
