Szerepjátszós

2013. január 6., vasárnap

1Színészi vénával van megáldva szupercsibe. Olyan szerepjátszós korszak ütötte fel a fejét nálunk, hogy csak ámulunk. Általában ovis témakör. És persze ki más, mint Ő az óvónő. Nem is akárki, személyesen Ica néni. Hol mi vagyunk a gyerekek apával, de van olyan is, hogy a pónik, vagy a Peppa malac család. Képzelet határtalan, viszont erős alapokon feksik a játék. Megvan mindennek a rendje és az ideje. Mint ahogy az oviban.
Az utolsó apró részletekig, mindenre odafigyel. Pl. reggel amikor beérnek a gyerekek (az-az mi) rögtön irányít is kezet mosni. Nem-nem, nem csak eljátsszuk, nyom a kezünkre szappant, megmossuk és megtöröljük. Aztán játszhatunk egy kicsit. Ha épp “összekapunk” apával egy játékon, akkor bizony, a bűnöst kiküldi a szobából a “gondolkodj el mit csináltál” szavak kíséretében.
Ebédelni is szoktunk ám, gyurma muffint. Majd hangos kiáltás “játékpakolás”, mint egy hajcsár áll mellettünk csípőre tett kézzel, amikor végeztünk akkor alvásidő jön. Elővesz egy mesekönyvet, és kitalál egy “jó vicces sztorit”. “Hol volt, nem is volt, volt egyzser egy zebra, aki beleharapott a legóba és kiesett a foga”. Kuncogás. Majd utasítás, hogy most aztán alvás. Ekkor leül az asztalkájához, és serényen írogat valamit, mint Ica néni sokott. Majd ébresztőt fúj, “irány a mosdó” utasítással.
Néha dőlünk a nevetéstől, néha csak amulunk, milyen aprólékosan megfigyel mindent, és milyen hitelesen át is adja. Nem bánjuk, hisz így legalább bepillanthatunk, a kis lelkébe. Mi is játszódik le benne, mikor ő ugyanezeket az “utasításokat” kapja.
A tanulságot levontuk, és azt állapítottuk meg, hogy igaz szabályok között élik a mindennapokat az oviban, de nagyon kedves, ésszerű keretek között. Ugyanis ő amikor óvónő, mindíg kedves, és nyugodt, sosem mérgelődik. Így gondoljuk Ica néni is ilyen lehet, hisz csak azt játssza el, amit lát, amit átél.
 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS