Hogy feltőltődjek....

..............le kell írnom ezeket. Meg azért is, hogy nehogy azt gondoljátok egy depressziós csirke lettem.
Betegek vagyunk, ez tény és való. Nagyon szarul vagyunk ez is tény. Vannak viták ez is tudott.
DE, van nekem/nekünk egy okos nagylányunk, aki annyira beteg, hogy ki sem lát a takony mögül, mégis annyi törődést tud adni, annyira fogékony, annyira csordultig van szeretettel.
A hétvégén anyukámmal közösen ápoltuk. Borogattuk, gyógyszereztük, kenegettük, szívtuk az orrát. Annyira ki volt már repedezve a szája és az orra a láztól és a takonytól, hogy már vérzett, erre anyum hozott, egy kis körömvirág krémet, és bekente Launak az orrátszáját. Erre a kis drága megfogta mama kezét, és azt mondta neki. "Köszi mama, nem fáááj".
Vasárnap hajnalban én is takonykórra ébredtem, akkor még csak ennyi volt a problémám, 2 óra múlva már rázott a hideg, és magas lázam volt. Odajött Lau megfogta a homlokomat, és azt kérdezte. "Anya, fááááj?" Mondtam neki igen fáj, kiszaladt, kis idő múlva hozza be a kendőt, ami az ő fejecskéjén volt mikor lázas volt. Rámtette, megsimogatott, megpuszilt................és azt mondta " Anya csucsulj"

Mikor nap mint nap ennyi csoda történik az emberrel, és mikor látom, hogy nincs hiába az a sok szeretet amit adunk neki, mert minden mozdulatán visszatükröződik, akkor biztos vagyok abban, hogy bármi jöjjön, túltesszük magunkat rajta, mert van, aki ebben a gonosz világban is csordultig van szeretettel.
Akármennyire is nehéz, beteg gyerek mellett, betegen anyának, háziasszonynak, feleségnek maradni, meg kell próbálni, másért nem, de értük igen. Ők a családom, ők az életeim. Értük bármit, bárkivel szemben.

Már jobban is vagyok, hogy leírtam, mert lehet lázas vagyok, szédülök, fáj minden porcikám és egyedül vagyok, de a mai napi szeretet adagomat már megkaptam, és majdmeghalva a fájdalomtól is, de felállok, érte megteszem! ♥♥