Szívecske

2012. június 12., kedd

Elérkezett ez a nap is, ma volt az oviban az első kiscsoportos szülői értekezlet! :) Annyira vártuk már apával, mert ugye mindketten úgy éreztük, kötelező megjelenni! Így háromnegyed 5 előtt már ott toporogtunk az oviban, de jól is tettük, mert a vezető néni kedvesen beinvitált minket a szobájába, és ismét elnézést kért, és nagyon kedves volt.
Aztán hátraterelgettek bennünket, a leendő csoportszobába, az icipici székeken hellyel kínáltak, majd vártuk, hogy érkezzenek a többi szülők is. 25 fős lesz a kiscsoport, amiben lesz 4 középsős korú is, de még maradnak egy évet a kicsiben.
Tehát 25 fős csoport, és ha hiszitek, ha nem voltunk kb 10-en, ebben benne van Zoli, és egy másik apuka is aki jött anyukával. Ennyire nem érdekli a szülőket a saját gyerekük, erre még akármilyen munkahelyem legyen is, akkor is szakítok időt..............na megvan róluk a véleményem. Meg kell mondjam pedig, ez egy "pofavizit" volt, megnézték az óvónénik maguknak a szülőket, jókat beszélgettünk. Ha elsőre sok anyuka ilyen benyomást kelt, hogy el sem jön, akkor mit vár a továbbiakban???? No de sebja, mi ott voltunk, mind a ketten és ez a lényeg! :)
Kaptunk egy jelenléti ívet, alá kellett írni, hogy megjelentünk, majd megkaptuk a névsort, a jelekkel (SZÍVECSKE lett, nagyon örültünk neki, így nem kellett harcolni), és be kellett írni, hogy kb mikor visszük majd reggel-és el a kicsiket. (azért hogy ehhez igazítsák az ügyeletet, mert reggel 8 előtt, és du. 4 után ügyelet van).
Aztán átrágtuk a házirendet, elmondták a kis listát mit kell vinni, és mi a célszerű, nem részletezem, mert minden oviban máshol van.
Megbeszéltük az étkezést, a hiányzásokat, hogy csakis orvos által kiadott egészségi állapotot igazoló papírral kezdheti meg az ovit.
Bemutatkozott a 2 óvónéni ,akik majd végigviszik őket az iskoláig. Nagyon szimpatikusak, kedvesek és közvetlenek. Az egyik fiatalabb, kb 25 éves ő Gitta néni, a másik idősebb én 50 év (bocsánat ha mégis fiatalabb) körülinek néztem, ő Ica néni. A dadus néni nem láttuk, viszont a vezető néni nagyon kedves volt végig.
Jól felszerelt, kedves kis csoportszoba, elszigetelten, a nagyobbaktól, hátul a folyosó végén, külön wc-vel, mosdókkal, amit csak a kiscsoport használ.

A végére hagytam a kezdést, a beszoktatást: Mivel törvény szabályozza hogy csak a betöltött 3. év után kezdhetik a kicsik az ovit, így mi nem augusztus végén kezdünk beszoktatással, hanem szeptember közepén, és 26.-a után egész nap maradhat. Vannak, akik csak októberben kezdenek, mert ők akkor töltik a hármat! Még szeptember közepén lesz egy szülői, akkor már csak az óvónénikkel, és akkor minden apró pici részletet megbeszélünk.





Hát ilyen volt, szuper volt, és megható, elrepült az idő, ovis nagylányunk van! ♥
 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS